Magyar Filmdíj - Borbás Marcsi: a közönségdíj igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a tradíciók
Dátum: 2019. április 30., kedd, 20:12

A Magyar Filmdíj "óriási igazolása annak, hogy az embereket érdeklik a vallási, történelmi, kulturális hagyományaink" - mondta Borbás Marcsi műsorvezető annak kapcsán, hogy Az eleven Húsvét című Gasztroangyal-epizód közönségdíjat kapott a televíziós forgalmazású alkotások között az 5. Magyar Filmhéten.

"Ezt a díjat együtt nyertük mindazokkal, akik nem csak ápolják, hanem meg is élik hagyományaikat, legyenek azok vallási, történelmi vagy kulturális tradíciók" - fogalmazott Borbás Marcsi az MTI-nek, hozzátéve: a film jól példázza, hogy nem minden műsor unalmas, amely a hagyományok megőrzését mutatja be, a Gasztroangyal különkiadásának közönségsikere annak is köszönhető, hogy a 65 perces vallási témájú film tele van humorral, érzelemmel, különlegességekkel.

Borbás Marcsi felidézte, hogy már évek óta szerettek volna dokumentumfilmet készíteni a húsvéti ünnepkörről Erdélyben. A tavaly rögzített műsor óriási előkészítést igényelt, minden élő volt, pontosan tudni kellett mikor, hol, mi történik. A forgatáson folyamatosan négy kamerával, két szerkesztővel dolgoztak - fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a film központi helyszíne Csíkmadaras, ahol évszázadok óta hűen őrzik és élik meg őseik hagyományait. Így a faluban évről-évre összegyűlnek például a rózsafüzér-társulatok tagjai, hogy az asszonyok közösen készítsék el a böjtös töltött káposztát. Az epizód egy ott élő család segítségével meséli el a húsvéti szokások rendjét nagycsütörtöktől kezdve egészen az ünnep csúcspontjáig.

A Szögi Lackó által rendezett film bemutatja a húsvéti ételáldást és -szentelést is Csíkszeredában, ahol az ünnep reggelén a város főterén asszonyok, gyerekek és férfiak ezrei várják sorokba rendeződve, hogy nagy gonddal elkészített ételeiket a püspök megáldja - mondta a műsorvezető.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Anton Pavlovics Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ