Magyar film napja - Makk Károly-emlékművet avattak Budapesten
Dátum: 2019. április 30., kedd, 20:16

Emlékművet avatott Makk Károly filmrendező tiszteletére kedden, a magyar film napján Makk Károlyné és a Magyar Filmakadémia; a Jovánovics György szobrászművész tervezte, fehér mészkő oszlop a filmrendező egykori budai otthonának kertjében áll.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a helyszínen felidézte, hogy Makk Károly Szerelem című filmjét 2016-ban beválasztották a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics szekciójába, az idős rendezőt ekkor ismét, utoljára ünnepelhette a nemzetközi közönség.

"Az a különlegessége, hogy nagyon sok műfajban megmérette magát, mindegyik filmje kicsit más, ami csodálatos művészre vall" - méltatta Makk Károlyt a Filmalap vezetője.

Havas Ágnes elmondása szerint a rendező még 91 évesen is új filmtervvel pályázott a Filmalaphoz, és ekkor is rendkívül könnyű volt együttműködni vele, betegsége azonban már megakadályozta ennek a filmnek a leforgatásában.

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója emlékeztetett arra, hogy Makk Károly filmjeit - csakúgy mint a többi alkotást - nagy gonddal őrzik és gondozzák. A rendező alkotásainak felújítása a Filmarchívum 2019-es restaurálási tervének része, ezekkel a filmekkel tehát a magyar és a nemzetközi közönség rövidesen ismét teljes szépségükben találkozhat.

Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) elnöke arról az időszakról szólt, amikor 2011-ben Dobszay László, tiltakozásul a Magyar Művészeti Akadémia Alaptörvénybe emelése miatt, lemondott a SZIMA vezetéséről.

Ekkor a direkt közéleti szerepvállalástól mindig ódzkodó, már idős korú Makk Károly vállalta el a művészeti akadémia elnökségét, és ebben a feszült helyzetben is a rá jellemző kedvességgel tudta irányítani a szervezetet.

Szász János filmrendező Makk Károlyra emlékezve hangsúlyozta: "egy nagy mesterrel vagyunk szegényebbek egy olyan világban, amiben nincsenek már nagy mesterek".

Makk Károly emlékművét a rendező egykori házánál helyezték el, ahol ötven évig élt 2017-ben bekövetkezett haláláig. Az oszlop annak az épületnek a kertjében örökíti meg Makk Károly munkásságát, ahol a Szerelem, a Macskajáték, az Egymásra nézve és még sok más filmjének írására, forgatására, létrehozására készült.

A Jovánovics György tervezte egyszerű, fehér mészkőből készült rombusz alakú oszlopra Makk Károly minden filmjének címe kőbe van vésve az utókor számára.

Az emlékmű avatásán részt vett többek között Novák Emil és Andor Tamás operatőrök, Koltai Lajos és Sólyom László filmrendezők, valamint Makk Károly számos barátja, pályatársa és tisztelője.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„Aki keveset gondolkodik, sokat téved."
Leonardo Da Vinci
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ