Több mint 140 alkotást vetítenek a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon
Dátum: 2019. május 9., csütörtök, 9:55

Hat helyszínen 145 alkotást vetítenek idén a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon május 24. és 26. között - mondta el a rendezvény főszervezője kedden Budapesten.

Székelyhidi Tamás hozzáfűzte: az elsősorban gyerekeket és családokat megszólító fesztivál kiemelt témája idén a víz lesz. A filmvetítések mellett számos kísérőprogram, valamint 65 civil és szakmai kiállító várja a közönséget.

Új programelem lesz idén többek között az újrahasznosítás kézműveseinek utcája, a hal- és cápasimogató, a PET-palackból készült versenyautók futama, a filmes közönségtalálkozók is. Emellett több kiállítás, például a világhírű természetfotós, Máté Bence szabadtéri fotótárlata is várja majd az érdeklődőket - hangsúlyozta.

Rácz András környezetügyért felelős államtitkár kiemelte: a természetvédelem területén önmagában kevés az állami erőfeszítés, az eredményekhez szükség van a helyben élők, a gazdálkodók, az önkormányzatok, civil és társadalmi szervezetek, valamint a természetfilmesek összefogására is.

Magyarország területének egynegyede természetközeli állapotban megmaradt területnek minősül, 9 százaléka védett és 21 százaléka Natura 2000 terület. Az ország teljes területét lefedi a nemzeti parkok hálózata 1400 munkatárssal, közülük 250 a Természetvédelmi Őrszolgálatban dolgozik - mondta.

Az államtitkár hozzátette: a természetvédelmi őrök sokrétű munkáját mutatja be az Akcióban a természet őrzői című nyolcrészes, egyenként 25 perces filmsorozat, amely szintén szerepel a fesztivál programjában.

A filmsorozat két epizódját a sajtótájékoztató után mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök. Az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 85 millió forinttal támogatta idén a fesztivál megszervezését. Krakkó Ákos, az alapítvány munkatársa a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál arra inspirál, hogy tegyünk valamit a természetvédelemért, a fenntarthatóságért.

A fesztivál fő médiapartnere az M5 kulturális csatorna. Siklósi Beatrix csatornaigazgató elmondta: egy héten keresztül kiemelten foglalkoznak a rendezvénnyel, május 24. és 26. között pedig élő bejelentkezésekkel, magyar természetfilmekkel várják a televíziónézőket, valamint átadnak egy különdíjat is a fesztiválon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ