Ma kezdődik a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál
Dátum: 2019. május 24., péntek, 6:39

Ma kezdődik a gödöllői V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, amelynek kiemelt témája idén a víz lesz; a vasárnapig tartó rendezvényen hat helyszínen összesen 145 alkotást vetítenek. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

Idén hat helyszínen összesen 145 alkotást vetítenek a fesztiválon. Az elsősorban gyerekeket és családokat megszólító rendezvényen a filmvetítések mellett számos kísérőprogram, valamint 65 civil és szakmai kiállító várja a közönséget.

Az ötödik alkalommal meghirdetett fesztiválon új programelem az újrahasznosítás kézműveseinek utcája, a PET-palackból készült versenyautók futama, valamint a filmes közönségtalálkozók is. Emellett több kiállítás, például a világhírű természetfotós, Máté Bence szabadtéri fotótárlata is várja az érdeklődőket.

A víz témáját feldolgozó filmekből három napon át vetítenek válogatást és látható az ifj. Lőrinci Ferenc víz alatti fotóiból összeállított kiállítás is. Emellett bemutatják azt a magyar víztisztító rendszert, amely már több katasztrófaövezetben állított elő iható vizet az ott élők számára.

A fesztivál több mint 70 szakmai és civil kiállítója szemléletformáló bemutatókkal és játékokkal, például fajfelismerővel és halsimogatóval várja majd a gyerekeket.

Idén az M5 kulturális csatorna különdíjjal jutalmazza a fesztiválon szereplő magyar alkotások egyikét és péntektől vasárnapig élő bejelentkezésekkel tudósítanak az eseményről, valamint a korábbi évek díjnyertes természetfilmjeiből is többet levetítenek a három nap alatt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„A siker titka az őszinteség. Ha már ezt is színlelni tudod, befutottál."
Murphy törvénye
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ