Július elsején kezdődik a Más liga című vígjáték forgatása
Dátum: 2019. június 28., péntek, 10:14

Július elsején kezdődik Más liga címmel, Nagy Viktor Oszkár új mozifilmjének forgatása Budapesten.

A komédia főszerepeiben Ötvös András (Isteni műszak, Nyitva, A Tanár) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Gombó Viola Lotti lesz látható - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A közlemény szerint a Más liga "egy illegális örökbefogadásból induló különleges szerelem felvállalásának küzdelmes és humoros története, melyhez a hátteret egy ellentmondásos világ, a futballszurkolói szubkultúra adja".

"Egy közeg, amit egyszerre sző át az erőszak, a drukkerek érzelmektől fűtött rajongása, a gyakran feltűnő rasszizmus és a morális értékekhez rendületlenül ragaszkodó családias szolidaritás" - írják.

A közlemény szerint a Más liga című komédia ebből a szubkultúrából táplálkozva egyszerre érzékeny és megkapó történet lesz az elfogadásról és a valahová tartozás égető vágyáról.

A filmben szerepel többek között Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla, Piller Ádám, Orosz Ákos, Hajdu Szabolcs, Rajkai Zoltán, Pelsőczy Réka és Urbanovits Krisztina.

Nagy Viktor Oszkár 2008-ban Apaföld című játékfilmjével debütált, mely sok elismerésben részesült, köztük a Gene Moskowitz-díjban. Az azóta eltelt tíz év során számos díjnyertes dokumentum- és TV-filmet rendezett, köztük a Magyar Filmkritikusok által 2011 legjobb dokumentumfilmjének választott Két világ köztöt és a 2016-ban a franciaországi FIPA fesztiválon legjobb TV-film forgatókönyv díját elnyerő Hivatalt.

A Más liga Nagy Viktor Oszkár második játékfilmje lesz, a forgatókönyv a rendező és Bárány Márton közös munkája, az operatőr Kürti István, a vágó Sass Péter.

Nagy Viktor Oszkár filmje a Filmalap 394,3 millió forintos gyártási támogatásával a Campfilmben, a Sparks koprodukciójában készül, producere László Sára és Gerő Marcell. A Más liga 2020-ban érkezik a mozikba.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ