Romantikus dramedy-t és 89-es dokumentumfilmet támogat a filmalap
Dátum: 2019. július 3., szerda, 16:25

Béres Márta és Fekete Ernő főszereplésével készülő romantikus dramedy-t és Szalay Péter 1989 sorsfordító eseményeit feldolgozó dokumentumfilmjét is támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap.

A Filmszakmai Döntőbizottság 349,9 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Varsics Péter első mozifilmjére, Az Így vagy tökéletes forgatása augusztusban kezdődik - közölte az MTI-vel szerdán a filmalap.

A közlemény szerint a mai Budapesten játszódó film a párkapcsolatok és az alkotás hazugságairól szóló romantikus dramedy, amelyben a két főhős véletlen találkozásával összeütközésbe kerül a reklámok világa, a könyvkiadás és a közösségi média. Ahogy a kiégett reklámos és az ezoterikus sikerszerző egyre szorosabb kapcsolatba kerül egymással, úgy gabalyodnak bele saját érzelmeik és jól felépített hazugságaik hálójába.

Az ezoterikus sikerkönyvek szerzőjét Béres Márta POSZT-díjas vajdasági színésznő, míg a kiégett reklámszakembert a Katona József Színház társulatának tagja, Fekete Ernő (Brazilok, Aurora Borealis - Északi fény) játssza. Mindkettőjük először lesz látható mozifilm főszerepében.

Az Így vagy tökéletes forgatókönyvét Csurgó Csaba (Megdönteni Hajnal Tímeát, A Tanár) írta, az operatőr Nagy András, a producerek Lajos Tamás és Köves Ábel lesznek.

A rendszerváltás 30. évfordulójára készül Szalay Péter rendezésben a Nincs parancs! című dokumentumfilm a filmalap 5,6 millió forintos gyártási támogatásával.

A Nincs parancs! alapjául a vasfüggöny utolsó áldozatának, Kurt Werner-Schulznak emléket állító Határeset (2006, Schiffer Pál-díj) című katartikus rövidfilm, valamint az 1989-es események német-magyar párhuzamait és titkait kutató Európa álma című dokumentumfilm és archív anyagok szolgálnak.

A sorsfordító történelmi pillanatokat felidéző dokumentumfilm megszólalói között lesz Bella Árpád és Harald Jäger egykori határőr alezredesek.

A Nincs parancs! a Dunatáj Alapítvány gyártásában készül, producere Péterffy András.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„Akkor vagyunk a legnevetségesebbek, amikor a legkomolyabban vesszük magunkat."
Jack Lemmon
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ