Montrealban mutatják be a restaurált Fehérlófiát
Dátum: 2019. július 25., csütörtök, 18:09

Jankovics Marcell Fehérlófia című mesefilmjének felújított változatát először a montreali Fantasia filmfesztivál mutatja be július 29-én, a magyarországi premiert szeptember elején a Budapesti Klasszikus Film Maratonon tartják.

Az 1984-ben Los Angelesben megrendezett animációs olimpián minden idők legjobb ötven animációs filmje közé választott magyar alkotás teljes körű, 4K felbontású digitális restaurálása és világforgalmazása a Magyar Nemzeti Filmalap és a Los Angeles-i Arbelos Film együttműködésében valósult meg. Ennek köszönhetően újra világszerte látható lesz az egyetemes animációtörténet kiemelkedő alkotása - közölte a Filmalap csütörtökön az MTI-vel.

Az 1981-ben bemutatott Fehérlófia cselekménye az avar, hun és magyar mondavilág jelképtárából építkezik, szereplői kozmikus-természeti archetípusokat jelenítenek meg. A pazar színvilágú, álomszerű képek folyamatosan egymásba alakulnak, ornamentikus, geometrikus mintázatokba rendeződnek. Feltűnőek a villámlásszerű alakzatok és mandalaszerű kompozíciók. A film hangzásvilága is rendkívüli, hiszen a kevés emberi párbeszédet ambientszerű effektusokból álló kísérőzene egészíti ki. Az egyetemes igazságokat megfogalmazó mitikus történetet a film egyúttal aktualizálja is: a hernyótalpas tanksárkány vagy a szmogban úszó felhőkarcoló-rengeteg az atomkorszakra és az ökokatasztrófákra utal.

A film képének restaurálása az amerikai Arbelos munkája, a fényelés és a hangrestaurálás a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmlabor igazgatóságán készült.

A felújított Fehérlófia magyarországi premierje a Budapesti Klasszikus Film Maraton ingyenes szabadtéri vetítésén lesz a Szent István Bazilika előtt szeptember első hetében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ