CineFest magyarországi premierekkel, Bille August a díszvendég
Dátum: 2019. agusztus 15., csütörtök, 9:08

Idén is magyarországi premierek alkotják a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmes programját. A mustra szeptember 13-tól 21-ig tart, Bille August Oscar-díjas rendező lesz a díszvendég és az életműdíjas.

"A nagyjátékfilmes versenyprogramban tizenhat alkotás szerepel, szinte a világ minden tájáról. Láthatnak a nézők indiai vígjátékot, komoly társadalmi drámákat, Robert Pattinsont A világítótorony főszerepében és lesz egy magyar mozi is, Tóth Barnabás Akik maradtak című munkája" - mondta Bíró Tibor, a CineFest fesztiváligazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A nem versenyszekcióban, a Kitekintőben az elmúlt időszak nagy filmfesztiváljai, Berlin, Cannes, Locarno, Karlovy Vary egy-egy kiemelkedő alkotása szerepel. A kisjátékfilmek között 33 mű versenyez, a CineNewWave fiatal magyar alkotók munkáit mutatja be.

Új kategória idén a CineDocs, amelyben egészestés dokumentumfilmek versenyeznek, köztük három magyar mű: Bársony Katalin Csillagfény távolság című alkotása, amely Balázs József roma dzsessz zongoristáról szól, Almási Tamás Folyékony aranya, amely a tokaji aszút mutatja be, illetve Lerner János Vadonvilág - Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című rendezése. Bíró Tibor elmondta, hogy a CineDocs-ban két Oscar-díjas alkotó filmje lesz látható: Asif Kapadiáé Diego Maradonáról, a futballsztárról, Ron Howardé Luciano Pavarotti operaénekesről szól.

Mint elhangzott, a CineClassics keretén belül emlékeznek meg a száz éve született színészóriásról, Bessenyei Ferencről, a televíziós tartalmak értékesítésére idén is lesz Miskolci Nemzetközi Filmvásár, és a CineFest keretében először tartja Magyarországon éves közgyűlését a Filmújságírók Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI.

A szervezők szerdán arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a miskolci filmfesztivál díszvendége és életműdíjasa Bille August Oscar-, Golden Globe- és Arany Pálma-díjas dán rendező. A CineFest életműdíját a nyitónapon, szeptember 13-án adják át számára, majd a fesztivál nyitófilmjeként levetítik A nyomorultak című alkotását.

A 70 éves Bille August 1987-ben bemutatott rendezésével, a Hódító Pellével Arany Pálmát, Golden Globe-ot és a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat is elnyerte. A Hódító Pellét szeptember 14-én az Uránia teremben láthatja a közönség, a vetítést közönségtalálkozó követi Bille August részvételével. Az Ingmar Bergman forgatókönyve alapján vászonra vitt alkotását, a Legjobb szándékokat, amely 1992-ben Cannes-ban ismét Arany Pálmát hozott Bille Augustnak, szeptember 15-én vetítik az Uránia teremben. A vetítés előtt a rendező rövid bevezetőt mond, de Bille August

mesterkurzust is tart a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ Jobb elkárhozni, mint egyedül üdvözülni."
Henri-Frédéric Amiel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ