Premier előtti vetítésen láthatják a nézők A létezés eufóriája című dokumentumfilmet
Dátum: 2019. agusztus 22., csütörtök, 21:24

Premier előtti vetítésen láthatja a közönség a 90 éves holokauszttúlélő, Fahidi Éva főszereplésével készült, A létezés eufóriája című táncos dokumentumfilmet szeptember 6-án Budapesten, a Jurányi Házban.

Az alkotók közleménye szerint a vetítést követő napon, szeptember 7-én a Sóvirág című nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész főszereplésével.

Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, amely a szintén általa rendezett Sóvirág próbafolyamatát követi végig, szeptember 12-től látható országosan a mozikban.

Az alkotást két fesztivál, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál és a Szarajevói Filmfesztivál is beválogatta programjába. Operatőre, Kovács Claudia, zeneszerzője Barna Balázs, vágója Sylvie Gadmer és Sass Péter volt.

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, amely azóta is repertoáron szerepel. A premier óta 85 alkalommal játszották Budapesten, vidéken, és külföldön - többek között Bécsben Szabadkán, Berlinben és szerte Németországban.

A létezés eufóriája a Médiatanács Mecenatúra Program, Az Élet Menete Alapítvány és a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism és magánszemélyek támogatásával készült. A film a Tünet Együttes és a Campfilm közreműködésével jött létre, forgalmazója az ELF Pictures.

"Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszttúlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Párbeszédbe akartam hozni Éva traumáit egy mai fiatallal. Hol vannak a megértés, a kapcsolódás határai? Bele lehet-e bújni egymás bőrébe? Lehet-e tanulni a múltból? Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt - ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről" - idézi a közlemény Szabó Rékát.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ