Három díjnyertes alkotást tűznek műsorra a Szlovén Filmnapokon
Dátum: 2019. szeptember 16., hétfő, 8:06

Három díjnyertes alkotást vetítenek az idei Szlovén Filmnapokon október 10. és 12. között a budapesti Toldi moziban.

A szervezők közleménye szerint a magyar közönség láthatja majd Urša Menart Elég a lúzerségből című filmjét. A történet a 29 éves Speláról szól, akinek a legjobb barátnői már évekkel ezelőtt elköltöztek Szlovéniából, és most a barátja is úgy döntött, hogy szerencsét próbál Amerikában. Eljött az idő, hogy Spela végre felnőjön és megtalálja önmagát.

Darko Stante Következmények című alkotásának főszereplője, Andrej kezelhetetlen, erőszakos viselkedése miatt nevelőotthonba kerül, ahol nehézfiúk között találja magát, és egyre veszélyesebb kalandokba keveredik.

Végül Miroslav Mandic Játszom, létezem című filmjét láthatja a magyar közönség. Az alkotásban három történet elevenedik meg a szereplő és a szerep közti határokról, valamint arról, mit jelent színésznek lenni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Aforizmák
„ Az állatvilágot számos környezeti veszély fenyegeti. De legalább megkímélik a televíziótól."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ