Több mint száz animációs film az idei Primanima-fesztiválon
Dátum: 2019. október 28., hétfő, 19:10

Több mint szász alkotás szerepel a 2019-es Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon, amelyet október 30. és november 2. között rendeznek meg Budaörsön - közölték a szervezők az MTI-vel.

A nyolcadik alkalommal megrendezett mustrán a hazai és külföldi diákok, valamint pályájuk elején álló alkotók rövidfilmjei mellett egész estés filmek, nemzetközi workshopok, mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. A Primanima idén kiemelten foglalkozik a kortárs animációs dokumentumfilmekkel. A gyerekek számára összeállított gazdag mesefilm-válogatást országszerte és a határon túl is vetítik a fesztivállal egy időben, újdonságként pedig külön filmprogram várja a kamaszokat is - írja a közlemény.

A fesztiválra mintegy 700 filmet neveztek, ezek közül választott ki az előzsűri 60 animációt, amelyek a diák-, diploma- és elsőfilm kategóriákban versenyeznek. Emellett 45 animáció szerepel a gyerekfilmes és 15 kisfilm az újonnan létrehozott PrimaTeen versenyprogramban.

A fesztivál versenyprogramjában olyan sikerfilmek láthatók, mint a cseh Daria Kascejevová Diák Oscar-díjas Lány című stop-motion alkotása, Andrasev Nadja Szimbiózis című filmje, Buda Flóra Anna Entropia című, Berlinálén díjazott filmje; valamint a svájci Michael Frei videójátékából készült KIDS című fekete-fehér kisfilmje.

Az idei Primanimára rekord mennyiségű gyerekfilm érkezett, ezért a szervezők bővítették a fesztivál gyerekfilmes versenyprogramját. A gyermekeknek készült animációs kisfilmek közül kitűnik a német Julia Ocker Animanimals című websorozata, és a szlovák Martin Smatana világszerte díjazott, egy családtag elvesztéséről szóló bábfilmje, A papírsárkány (The Kite). Az innovatív kézműves technikát használó mesefilmek között van Az erdő ritmusa (Rhythm of the Woods) című szingapúri film is, amelyben egy térben kinyitható leporellón elevenedik meg az erdei vadvilág.

A gyerekeknek és a kamaszoknak két egész estés filmet is vetítenek: a Hajótöröttek című magyar ismeretterjesztő rajzfilm-sorozat moziváltozata a kisebb korosztálynak készült, míg a norvég filmrendező, Mats Grorud A torony (The Tower) című első egész estés bábanimációs filmje a nagyobbaknak szól. A valós történeteken alapuló film egy palesztin kislány szemszögéből mutatja be a Bejrútban 1948 óta élő menekültek világát.

A fesztivál új programszekciója a kamaszoknak szóló PrimaTeen. A rövidfilm-vetítéseket a válogatás kurátora, Peer Krisztina gyermekpszichológus által vezetett beszélgetések követik.

A Primanima külön figyelmet szentel idén az animációs dokumentumfilmeknek. A DokuAnim elnevezésű nemzetközi rövidfilmes blokkban lesznek családtörténeti tematikájú kisfilmek, valamint a gender és a multikulturalizmus kérdését körbejáró alkotások is. A kiemelt programblokkban vetítik Anja Kofmel Chris, a svájci (Chris the Swiss) című első egész estés rendezését. A Cannes-t is megjárt dokumentarista animációs filmben a fiatal rendező újságíró unokafivére történetét kutatja, aki a délszláv háborúban titokzatos körülmények között vesztette életét.

A 8. Primanima nemzetközi zsűrijének tagjai Milen Alempijevic, a szerb Animanima fesztivál művészeti vezetője, Lucija Mrzljak horvát animációs filmrendező és illusztrátor, valamint Maria Steinmetz orosz származású, Berlinben élő animációs rendező. A gyermekfilmes versenyprogram szakmai zsűrijének tagja Weisz Béla rajzfilmrendező, Fischer Ferenc animációs rendező, valamint Gerzsenyi Judit építészmérnök.

A fesztivál animációs workshopját Ducki Tomek lengyel-magyar animációs rendező és Gina Thorstensten norvég képzőművész vezetik, akik egy különleges gyurmaanimációs technika, a strata-cut trükkjeit mutatják be. Lesz filmkritikus workshop is, valamint a fesztivál alatt, délelőttönként a rajzfilmek legifjabb rajongói szakemberek segítségével ismerhetik meg az animációsfilm-készítés titkait a Primanima Animációs Játszóházban.

A Primanima fő helyszínei a budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház, a BABtér, valamint a Városi Ifjúsági Klub. A gyerekfilmek versenyprogramját több más magyarországi nagyvárosban - Szekszárdon, Sopronban és Pécsett -, valamint határon túl - Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Nürnbergben - is megtekinthetik az érdeklődők - olvasgató a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Az egyetlen bűn, amelyet nem tudunk egymásnak megbocsátani – a véleménykülönbség."
Ralph Waldo Emerson
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ