Bodzsár Márk új filmje, a Drakulics elvtárs csütörtöktől látható a mozikban
Dátum: 2019. november 4., hétfő, 6:14

Vérbeli zsánerfilm érkezik a mozikba halloweenre: csütörtöktől játsszák a Drakulics elvtárs című, hetvenes években játszódó vámpíros vígjátékot, melynek fő szerepeit Nagy Ervin, Nagy Zsolt és Walters Lili alakítják. A film forgatókönyvíró-rendezője, Bodzsár Márk és színészei a sajtóvetítés után meséltek az MTI-nek a forgatásról és a produkcióval kapcsolatos élményeikről.

A Drakulics elvtárs voltaképpen nem az első magyar vámpírfilm, mert 1922-ben már készült egy vámpíros magyar produkció, csak sajnos elveszett a kópiája - mesélte a rendező. Mint mondta: ötévesen nagymamája elvitte a moziba a Vámpírok báljára, ami meghatározó élménye lett. "Nagyon megtetszett a vámpírvilág, és hogy Polanski ilyen groteszk, vígjátéki módon mert hozzányúlni. Egyszerre volt vicces és hátborzongató. Innen kezdve tudatosan kerestem a vámpíros filmélményeket. Az egyetemen ebből írtam a szakdolgozatomat: Vámpírfilmek ikonográfiája volt a címe" - idézte fel.

Egy másik filmtéma kapcsán kezdte el a Kádár-kort kutatni, ekkor merült fel, hogy milyen érdekes lenne a Kádár-korba beereszteni egy vámpírfigurát. "Egyrészt azért, mert megfordul a helyzet, nem a Vadkeletről érkezik a viktoriánus Londonba a vámpír, hanem a vasfüggönnyel elzárt kommunizmusba jön nyugatról a titokzatos idegen. Másrészt pedig egy ateista, materialista, semmilyen túlvilágiságban, transzcendensben nem hívő korszak volt, és jó alaphelyzetnek tűnt, hogy az elvtársak találkoznak egy ilyen misztikus lénnyel, mint a vámpír" - mondta.

A filmben az 1956-os szabadságharc után a kubai forradalmat megjárt, majd Amerikában kikötött Fábián elvtárs (Nagy Zsolt) vérvörös Mustangon viharzik be a hetvenes évek Budapestjére, hogy segítsen egy internacionalista véradókampányban. Megvénült egykori harcostársai megdöbbenve látják, hogy Fábiánon nem fogott az idő, és Kádárék mindenáron meg akarják tudni, hogy mi az általa birtokolt örök élet titka. A kémelhárítás két legjobb emberét, Kun Lászlót (Nagy Ervin) és élettársát, Magyar Máriát (Walters Lili) állítják az ügyre. Viszont ahogy a lány egyre közelebb kerül Fábiánhoz, úgy lesz Laci egyre féltékenyebb a csatos "hüsis" üvegből málnalé helyett vért kortyoló idegenre.

Fábián elvtárs köré bonyolult, részletes mitológiát találtak ki a film alkotói. "Próbáltunk egy alternatív történelmi valóságot megteremteni" - magyarázta a rendező, megjegyezve, hogy a humoros, groteszk történetet a remek színészi játék még hitelesebbé teszi.

A forgatás, amely zömmel éjszaka zajlott, tavaly novembertől februárig tartott. Nagy Ervin saját történeteit is beleszőtte monológjaiba. "Kommunista párttitkár volt a nagyapám, de már nagyon öregen és betegen ült otthon. Gyerekként ő vigyázott rám, mert a szüleim élsportolók voltak. A tévében akkor ment a Négy páncélos és a kutya, amiben mindig az orosz csapatok nyertek, és ilyenkor én megkaptam tőle a Kiváló dolgozó-jelvényt. Megpróbáltam minden olyan életrajzi elemet beemelni a filmbe, amire emlékeztem gyerekkoromból. Ezekkel az improvizációkkal néha megleptem a többieket, de Márk nem sértődött meg" - mondta.

Az Ibolyát alakító Borbély Alexandra arról beszélt, hogy már a casting is nagyon felszabadult volt, ahol Kádár Jánosról szóló vicceket kellett mesélnie. Mint mondta, "örömmunka" volt számára a forgatás, mert egy új színt mutathatott meg magából, valami olyat játszhatott, ami megnevetteti az embereket.

Walters Lili úgy vélte, "furcsa páros" volt az övék Nagy Ervinnel, de nagyon jól működött ez a kapcsolat a filmben, és a vámpír közbelépésével komplex és izgalmas szerelmi háromszög született.

A Lacit játszó Nagy Ervin megfogalmazása szerint már az első jelenet után lehetett érezni, hogy jól fog működni "a nagy hegyomlássuttyó és a kis mókuska" kapcsolata. "Gyönyörű szerelmesfilm lett, nagyon szép szerelmi háromszögtörténet" - erősítette meg.

A film végére ez a három ember teljesen lecsupaszodottan, minden illúziótól és hazugságtól megfosztva áll szemben egymással - foglalta össze Bodzsár Márk. "Nekem az volt a fontos, hogy végül mind a három karaktert megszeressük és ne ítélkezzünk felettük" - mondta.

A rendező kiemelte, hogy a film látványvilágának megteremtésében nagy szerepet játszott Ágh Márton látványtervező, Reich Dániel operatőr, Füzes Eszter jelmeztervező és Horváth Áron art direktor is. "Nagyon komoly csapat áll össze arra, hogy így nézzen ki ez a film, és fantasztikus volt mindenkivel dolgozni. Arra törekedtünk, hogy miközben ez egy groteszk film, mégis hiteles legyen a miliő, amelyben játszódik" - hangsúlyozta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„ A képmutatás a bűn hódolata az erény előtt."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ