A Jób lázadása felújított változata először lesz látható mozivásznon
Dátum: 2019. december 1., vasárnap, 9:33

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Oscar-díjra jelölt Jób lázadása című alkotásának teljes körűen felújított változata először lesz látható mozivásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a december 12-i díszbemutatón Kabay Barna rendező, Petényi Katalin forgatókönyvíró és Szabó Gábor operatőr is részt vesz.

Az ünnepi vetítés előtt Kelemen Barnabás hegedűművész és Kokas Dóra csellóművész adnak rövid koncertet. A filmet követően Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapáttal, Darvas István főrabbival, Kabay Barna filmrendezővel, Petényi Katalin forgatókönyvíróval és Szabó Gábor operatőrrel Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója beszélget - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

Az 1984-ben Oscar-díjra jelölt film gyermekszemmel ábrázolja a holokausztot. Jób, a hét gyermekét eltemető zsidó parasztgazda 1943-ban egy keresztény kisfiút fogad örökbe, hogy legyen örököse vagyonának, folytatója kultúrájának. A bibliai vonatkozású történet Zenthe Ferenc, Temessy Hédi, Fehér Gábor és Rudolf Péter emlékezetes alakításával emberközelbe hozza és humorral szövi át az együtt töltött egy évet, amely során Lackó megismeri a zsidó hagyományokat, a paraszti élet szépségét és titkait. A néző az ő rácsodálkozó, gyermeki tekintetén át szembesül a holokauszt felfoghatatlan és ábrázolhatatlan borzalmával, amikor a nevelőszülőket elhurcolják.

A Filmalap 2017-ben hirdette meg a magyar filmkincs hosszú távú megőrzését szolgáló Nemzeti Filmdigitalizálási és Restaurálási Programot, amelynek részeként a Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságok összehangolt munkájának eredményeképpen évi 25-30 magyar játékfilm újul meg.

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna filmjének 4K felbontású, teljeskörű restaurálása 2019-ben készült el. A Jób lázadása szín- és fényvilágát Szabó Gábor operatőr bevonásával rekonstruálták, a hangsávokat az eredeti mágnesszalag digitalizálását követően Petényi Katalin és Kabay Barna közreműködésével újították fel a hangrestaurátorok.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Két rossz közül mindig azt választom, amelyiket még nem próbáltam."
Mae West
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ