A hónap végéig várják a nevezéseket a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra
Dátum: 2020. január 20., hétfő, 15:23

A hónap végéig várják a nevezéseket a kilencven éve született, Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztiválra - tájékoztatta a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. az MTI-t.

A fesztivált immár negyedik alkalommal azzal a szándékkal rendezik meg, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, s egyúttal lehetőséget teremtsen fiatal filmesek bemutatkozására. A fesztiválnak az idén százéves Belvárosi Mozi közelmúltban felújított art deco épülete ad otthont.

A filmes seregszemlére 2017. január 1-je után készült nagy- és kisjátékfilmeket, valamint kísérleti filmeket várnak, ez utóbbiak között nevezhetők animációs- és mobiltelefonnal készült filmek is. Eddig több mint negyven nagyjátékfilm, csaknem háromszáz kisjátékfilm és 25 kísérleti film érkezett, zömében európai alkotások, de a Dél-Afrikai Köztársaság, Peru, Ecuador, Mexico, Argentína, Mozambik, USA, Kína is képviselteti magát.

A versenyprogramot szakemberekből álló bizottság állítja össze. A válogatást már megkezdte a neves művészekből álló zsűri - Kovács István diák Oscar-díjat nyert rendező, Ferenczi Gábor és Monory Mész András filmrendező, Kardos Sándor, Dévényi Zoltán, Lovasi Zoltán és Buck Miklós operatőr.

A fesztiválon hagyományosan egy életmű díjat is átadnak. Az elismerést korábban Ragályi Elemérnek, Kende Jánosnak ítélte oda a szakmai zsűri, idén Máthé Tibor kapja Popovits Lőrinc szobrászművész kisplasztikáját.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ A sötétség segíti a sötétséget."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ