Mészáros Márta előtt tiszteleg a Bergamói Filmfesztivál
Dátum: 2020. február 13., csütörtök, 6:52

Tízfilmes retrospektív vetítéssorozattal tiszteleg Mészáros Márta rendező előtt a 38. Bergamói Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet március 7. és 15. között rendeznek meg.

A Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum által felújított tíz film levetítésével az észak-olasz filmfesztivál Mészáros Márta innovatív látásmódja előtt kíván tisztelegni, felidézve, hogy a magyar rendező erős és összetett női alakjain keresztül mutatta be országa társadalmi valóságát és történelmi emlékezetét - közölték az MTI-vel hétfőn a szervezők.

Mint a közlemény emlékeztet, Mészáros Márta egyedülálló alakja a magyar és az egyetemes filmtörténetnek. A rendező - aki elnyerte a Kossuth- és a Prima-díjat, valamint a berlini, a chicagói, a cannes-i és sok más nemzetközi fesztivál díjait - valóságos "történelmi legenda" - méltatják a magyar alkotót.

Mészáros Márta az első nőként, aki filmrendezői diplomát szerzett Magyarországon, a női sorsok feltárásának szentelte életművét, komoly nemzetközi figyelmet elérve - idézi fel a közlemény.

Már fiatalkora is küzdelmes volt: Budapesten született 1931-ben, majd szobrász édesapja a fasizmus elől a Szovjetunióba, Kirgizisztánba menekítette családjával. Ott azonban Mészáros László a sztálini terror áldozata lett, majd édesanyja is meghalt, így a fiatal Mészáros Márta egy szovjet árvaházba került, ahonnan csak a 2. világháború után térhetett vissza Magyarországra.

A moszkvai filmakadémián szerzett diplomát 1956-ban, majd dokumentumfilmeket rendezett. Játékfilmeket 1968 óta készít; öntudatos, lázadó női főhősöket bemutató alkotásai - Szép lányok, ne sírjatok!, Szabad lélegzet, Örökbefogadás, Kilenc hónap, Ők ketten - mind nemzetközi sikereket arattak.

Mészáros Márta az első női rendezőként nyerte el 1975-ben a Berlinale fődíját az Örökbefogadással, a Kilenc hónapot pedig a berlini és a cannes-i fesztiválokon is díjazták. Ezek az elismerések a nemzetközi koprodukciók előtt is megnyitották az utat. A Napló-tetralógia első filmje, a Napló gyermekeimnek 1984-ben megkapta Cannes-ban a zsűri nagydíját. Legutolsó játékfilmjei a Nagy Imre miniszterelnökről forgatott A temetetlen halott, illetve a 2017-es Aurora Borealis: Északi fény - emlékeztetnek a Bergamói Filmfesztivál szervezői.

A retrospektív vetítésssorozat partnerei a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum, a Római Magyar Akadémia és Magyarország Milánói Főkonzulátusa.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ