Koronavírus - A nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket segítené a Nemzeti Filmintézet
Dátum: 2020. április 6., hétfő, 17:29

Filmipari segélyalapot kezdeményez a Nemzeti Filmintézet, amellyel a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket segítenék meg. Erre a célra 50 millió forintot különítettek el, de várják a filmes vállalkozások és magánszemélyek felajánlásait is - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról beszélt: a járvány kezdete óta folyamatosan azon dolgoznak, hogy a forgatások elmaradása és a várható csúszások miatt a filmipar szereplőit érintő vesztességeket mérsékeljék.

Az intézkedések azért lényegesek, mert számos nemzetközi produkció hagyta el Magyarországot a járvány miatt, a kiesést pedig megérzi a jelentős, 20 ezer főt számláló szektor.

Mint mondta, a segítség egyik iránya, hogy ebben az időszakban a gyártáshoz közel álló filmek előkészítését "felpörgetik". Így amikor elmúlik a járvány, akkor jól előkészített produkciók forgatásával lehet majd azonnal indulni - mondta.

A másik kezdeményezés, hogy a nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket egy azonnali segítséggel próbálják "helyzetbe hozni". A Nemzeti Filmintézet által létrehozott 50 millió forintos alap egy jövedelempótló gyorssegély a megbízás nélkül maradt filmesek számára - mondta, hozzátéve, hogy ebben partnerük a Magyar Filmakadémia, amelynek honlapján jelenik majd meg a pályázat teljes kiírása várhatóan április 15. után.

Káel Csaba beszélt arról is, hogy bizonyos pályázatok határidejét megpróbálják "közelebb húzni", ezzel lehetőséget teremtve, hogy minél több új produkció induljon be minél hamarabb.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ Addig káromkodjunk, amíg lehet, mert az égben már tilos lesz."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ