Megemeli a televíziós pályázatok keretösszegeit a Nemzeti Filmintézet
Dátum: 2020. május 9., szombat, 7:46

A televíziós pályázatok iránti nagy érdeklődésre való tekintettel a dokumentumfilmes pályázatok keretösszegét 100 millió forinttal, míg az ismeretterjesztő alkotások támogatásának keretösszegét 80 millió forinttal emeli meg a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Az NFI pénteki közleménye szerint mintegy 900 filmtervvel jelentkeztek az alkotók a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatására kiírt pályázatokra: a dokumentumfilmes, az ismeretterjesztő, az animációs, a tévés és a kisjátékfilmes pályázatokra, valamint a magyarországi filmtámogatási rendszer újdonságaként először meghirdetett tévésorozat pályázatra.

A nagy érdeklődésre való tekintettel első lépésben a dokumentumfilmek és az ismeretterjesztő filmek támogatására fordítható keretösszegek emeléséről döntött az intézet. A döntés értelmében a pályázati eljárás első fordulójában a dokumentumfilmekre a korábbi 200 millió forint helyett 300 millió, az ismeretterjesztő alkotásokra pedig 80 millió forint helyett 160 millió forintos támogatási keretet biztosít az intézet.

Mint írják, a kiemelkedő szakmai érdeklődésre való tekintettel a jelenleg folyamatban lévő további televíziós pályázati kategóriák keretösszegemelését is tervezi az intézet, hogy minél több színvonalas, kulturális értéket teremtő televíziós alkotás készülhessen.

"A koronavírus-járvány komoly nehézségek elé állítja a filmipar minden szereplőjét, ezért rendkívül fontos, hogy a Nemzeti Filmintézet támogatási tevékenysége révén, a folyamatos pályáztatással, valamint az új televíziós pályázatok kiírásával munkalehetőséget biztosítson a magyarországi filmszakmának" - idézi a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost a közlemény.

Káel Csaba kiemeli: az NFI létrehozásakor kiemelt céljuk volt, hogy a magyar mozgóképiparban a mozifilmek mellett a televíziós műfajok erős képviselete is kellő hangsúlyt kapjon. "Az idén kiírt televíziós pályázatokkal kapcsolatos hatalmas érdeklődés jelzi, hogy erre a szakma részéről is óriási igény van, és emiatt döntöttünk a támogatási keretösszegek megemeléséről a rendelkezésre álló források átcsoportosításával" - teszi hozzá a kormánybiztos.

A Nemzeti Filmintézet által az elmúlt hónapokban meghirdetett televíziós pályázatok célja, hogy az egész estés mozifilmek mellett kulturális értéket teremtő televíziós alkotások is készüljenek a központi költségvetési támogatásból.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ A férfi mindig egyidős a nővel, akit szeret."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ