Kihirdették a VII. Savaria Filmszemle díjazottait
Dátum: 2020. június 7., vasárnap, 18:53

Rendhagyó módon hirdették ki idén a VII. Savaria Filmfesztivál díjazottait, a koronavírus-járvány miatt elmaradt a versenyfilmek vetítése és az eseménysort lezáró díjátadó ünnepség, helyette a nézők a filmszemle hivatalos Facebook-oldalán, illetve Youtube-csatornáján keresztül kísérhették figyelemmel a virtuális díjátadót felvételről, amelyet a Szombathelyi Városi Televízió szombati és vasárnapi adásában is levetítenek - közölte az MTI-vel pénteken a filmszemle főszervezője.

Lovass Tibor közleményében azt írta: idén 137 alkotással neveztek a résztvevők a filmszemlére, ezek közül 117 pályamű felelt meg a feltételeknek.

Tájékoztatása szerint kisjátékfilm, dokumentumfilm és filmetűd kategóriákban versenghettek egymással az alkotók, idén külön kategóriában szerepeltek a diákfilmek, amelyeket középiskolai és felsőoktatásban résztvevő diákok részére hirdettek meg.

Kisjátékfilm kategóriában Baranyi Benő, Dobray Máté Anja című alkotása végzett az első helyen, filmetűd kategóriában Szilágyi Bálint, Szabó Benedek, Szilágyi Péter Bi-Pi álma című filmje lett az első, míg a dokumentumfilmek között Lukács Csaba, Novák Lajos, Marossy Géza Gyökérkeresők, Ezredvégi emberkereskedelem című filmjét találták a legjobbnak, a diákfilmek között pedig Bartúcz Anna Székely Éva megmenekülése című filmje végzett az élen.

A zsűri tagjai Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, András Ferenc Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer, Kollarik Tamás producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató, a Moholi-Nagy Művészeti Egyetem konzisztóriumának tagja, Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, egyetemi oktató, valamint Halmy György rendező, forgatókönyvíró, producer voltak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van – hogy nem létezik."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ