Folytatódik az Átjáróház című film forgatása
Dátum: 2020. június 16., kedd, 13:21

Folytatódik a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt romantikus fantasy vígjáték, az Átjáróház forgatása.

A Madarász Isti rendezésében, Veres Attila forgatókönyvéből készülő alkotás speciális díszletben és filmtechnikával, nagy statisztériával rögzített stúdiófelvételei már korábban elkészültek, június 15-től egy hónapon át a külső helyszíneken játszódó jeleneteket forgatják az alkotók. Az Átjáróház a tervek szerint 2021 első negyedévében kerül a hazai mozikba, a bemutató nem csúszik - közölte a Nemzeti Filmintézet kedden az MTI-vel.

"Meghozták az első eredményeket a Nemzeti Filmintézet rendkívüli intézkedései. Ezekkel az volt a cél, hogy átsegítsük a filmipar szereplőit a korlátozások miatti nehéz időszakon, felkészüljünk és megteremtsük a kereteit a biztonságos munkavégzésnek, hogy minél több stáb dolgozhasson újra" - idézte a kommüniké Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost.

Muhi András, az Átjáróház vezető producere kiemelte: a kényszerű leállás alatt az utómunka csapattal és a rendezővel átnézték az eddig felvett jeleneteket, és ezekből készítettek egy első vágatot, hogy pontosabb képet kapjanak a film dinamikájáról és hangulatáról. "A tanulságokat levonva kisebb finomhangolásokat is eszközöltünk a történet menetén. Olyan egyedi látványvilágú, modern romantikus fantasy vígjátékkal lepjük meg a nézőket, amellyel magyar filmben eddig nem találkoztak".

A közlemény kitért arra, hogy a Nemzeti Filmintézet ajánlásait figyelembe véve rendszeresen tesztelik a stábtagokat, csak a feltétlenül szükséges számú alkotócsapat tartózkodását engedik a felvételek helyszínén, mindenki számára biztosítanak védőfelszerelést, és folyamatosan ellenőrzik a higiéniai szabályok betartását.

Az Átjáróház stábja a következő egy hónapban forgatni fog a Farkasréti temetőben, a Kelenföldi Erőműben, valamint a fővároshoz közeli Tárnoki Kőfejtőben. Az utómunka a tervek szerint mintegy fél évig tart, ennek során a filmbeli trükköket, látványelemeket véglegesítik.

Madarász Isti második mozifilmje a Nemzeti Filmintézet 480 millió forintos támogatásával készül. Muhi András mellett Ferenczy Gábor a másik producer, a főszerepekben Rujder Vivien, Bárnai Péter, Kulka János és Kútvölgyi Erzsébet lesz látható. A történet egy hullaházban játszódik, ahol éjszakánként csodák történnek, szerelmes fiatalok is újra találkozhatnak néhány jó szándékú és humorú tetem segítségével, miközben az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény (Kulka János) mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Ne veszítsétek el a fejeteket. Az élet még szeretné megsimogatni"
Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ