Július 31-ig lehet nevezni a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválra
Dátum: 2020. június 24., szerda, 13:16

Július 31-ig lehet nevezni a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválra, amely idén már két héten keresztül mutatja be a pályakezdő alkotók legújabb animációit október 19. és 31. között a budaörsi BABtérben és online.

A 9. Primanimára a 2017 januárja óta készült, 25 percnél rövidebb animációs diák-, diploma- és elsőfilmek, valamint gyerekfilmek nevezését várják a szervezők. A gyermekfilmes versenyben a nevezett film rendezője nem lehet több 40 évesnél - olvasható a szervezők MTI-hez elküldött közleményében.

Idén is külön kategóriában versenyeznek a kamaszoknak készült filmek, és a tavalyi évhez hasonlóan kiemelten várják az animációs dokumentumfilmeket. Nevezni a Primanima honlapján, illetve Filmfreeway-oldalán lehet, és ott érhető el a fesztivál részletes kategórialistája és a nevezési szabályzat is.

Mint írják, a koronavírus okozta világjárvány miatt, mint sok más fesztivál, a Primanima is nehéz helyzetbe került. És mivel számolni lehet a járvány esetleges őszi, második hullámával és a nemzetközi utazások ismételt korlátozásával, a szervezőknek át kellett gondolniuk, milyen formában tudják fenntarthatóan folytatni a rendezvényt.

Mindezek miatt idén rugalmasabb feltételek mellett nyílik meg a fesztiválra való nevezés: mindenki számára ingyenesen, az online vetítés lehetőségét is számításba véve. Ezen kívül a szervezők egy átméretezett és hosszabb ideig tartó fesztivál megvalósítását tűzték ki célul, így a vetítéseket és a programokat csak szűkebb csoportok látogathatják majd.

A szervezők bíznak abban, hogy ezen feltételek mellett ebben a bizonytalan időszakban, de mégis barátságos környezetben, a budaörsi BABtérben megrendezhető lesz a fesztivál.

A fesztivál hosszútávú, stabil működését hamarosan közösségi finanszírozás útján is szeretnék megerősíteni - írták.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
Aforizmák
„A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ