Cannes - Magyar kisfilm a vizsgafilmek válogatásában
Dátum: 2020. július 7., kedd, 21:35

Egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták a 73. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába - közölték csütörtökön a szervezők Párizsban.

Bár a koronavírus-járvány miatt a seregszemlét a Croisette-en a megszokott formájában nem tartják meg, a beválogatott filmek megkapják a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjának névjegyét és azokat más nemzetközi fesztiválokon világszerte vetíteni fogják.

A 16 perces alkotás a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU) végzősének másodéves vizsgafilmje. Az Agapé című rövidfilm Gryllus Dorka és Kenéz Ágoston főszereplésével készült, operatőre Barna Máté, vágója Kőváry Dániel, zeneszerzője Obbágy Máté volt.

A Nemzeti Filmintézet tájékoztatása szerint a kis költségvetéssel készült rövidfilm szűkre szabott képekkel és portrészerű beállításokkal mutatja meg egy majdnem hétköznapi kapcsolat kialakulását, ahogy az a főszereplők arcán lejátszódik. Kornél, a tizenéves filmőrült és Hanna, a kissé elvarázsolt negyvenes egyedülálló nő találkoznak. Aztán pár nap múlva találkoznak még egyszer és lassan ráébrednek, hogy több közös van bennük, mint gondolták. A két, elsőre eltérő személyiség között hasonló múltbeli élményeik miatt - vagy éppen azok ellenére - egy valószínűtlen viszony alakul ki.

Az Agapé forgatókönyvét is jegyző Beleznai Márk idén diplomázik a METU mozgókép és média szakirányán, diplomafilmjét készíti elő és hétvégenként a főváros legkisebb mozijában, a Cirko-Gejzírben dolgozik, ahol ő a mozigépész. Szeptemberben az Agapé látható lesz a budapesti Friss Hús rövidfilmfesztivál versenyprogramjában.

A Cinéfondation programba a benevezett 1952 alkotás közül 17 vizsgafilmet, közülük 13 fikciós és 4 animációs művet választott ki a szelekciós bizottság, Magyarország mellett Izraelből, az Egyesült Királyságból, Argentínából, Romániából, Indiából, Svájcból, az Egyesült Államokból, Dél-Koreából, Franciaországból, Lengyelországból, Portugáliából, Németországból és idén először Szlovéniából.

A vizsga- és diplomafilmeket bemutató rangos Cinéfondation programban, mely a cannes-i filmfesztivál úgynevezett hivatalos válogatásának a része, korábban Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint, Kárpáti György Mór, Andrasev Nadja, Szentpéteri Áron és Moldovai Katalin korai alkotásai szerepeltek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ