Horvát Lili rendező mozifilmjét meghívták a velencei filmfesztiválra
Dátum: 2020. július 24., péntek, 14:52

Horvát Lili rendező mozifilmjét meghívták a velencei filmfesztiválra: a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre az első magyar film lesz a Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogram történetében - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.

A film a Szerdai gyerek (2015) című többszörös díjnyertes alkotás után Horvát Lili második nagyjátékfilmje, mely a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon tartandó világpremier után, szeptember 24-én érkezik a magyar mozikba a Mozinet Kft. forgalmazásában - tartalmazza a közlemény.

A világ legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiválját szeptember 2. és 12. között tartják.

A cannes-i Quinzaine des Réalisateurs (Directors Fortnight) mintájára létrejött Giornate degli Autori (Venice Days) szekció csütörtök este jelentette be mindössze 10 filmből álló válogatását, ebben kapott helyet Horvát Lili második nagyjátékfilmje. A korábbi években itt mutatkozott be a Darwin rémálma (Oscar-jelölés 2006), Denis Villeneuve Felperzselt föld című alkotása (Oscar-jelölés 2011) és az idén Oscarra jelölt Corpus Christi is, de Jean-Marc Vallée, Danis Tanovic vagy Laurent Cantet filmjeinek is itt tartották a világpremierjét. A 17 évvel ezelőtt alapított szekcióba, mely az újítás és eredetiség ünneplését tűzte zászlajára, most először válogattak be magyar alkotást - közölte a Nemzeti Filmintézet.

Mint írják, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.

"Márta titokzatos és hipnotikus belső utazása magával ragadott bennünket. Horvát Lili nagyon kifinomult és érzelmes módon ábrázolja a női pszichét és annak rejtekútjait" - indokolta döntését Gaia Furrer, a Giornate degli Autori művészeti vezetője.

"A Felkészülés... számomra elsősorban a szerelem projektív természetéről szóló személyes történet. A film a szerelmet az őrülettől elválasztó, nyugtalanítóan homályos határsávban játszódik. Mennyiben építjük önmagunkban a szerelmi történeteket? Meddig tart a vágyott valóság és hol kezdődik a realitás? Mennyire másképpen megélhető két ember számára ugyanaz a szerelem?" - fogalmazott filmjéről a rendező.

A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet 354 millió forintos támogatásával. A 35 milliméteres nyersanyagra forgatott film operatőre a rendező régi alkotótársa, Maly Róbert, aki a Szerdai gyerek mellett az Oscar-díjas Mindenkit is jegyzi.

A film főszerepeiben Stork Natasát és Bodó Viktort láthatja közönség.

További fontos szerepekben Vilmányi Benett, Nagy Zsolt és Lukáts Andor tűnik fel a filmben.

Stork Natasa a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd két év múltán szabadúszóként folytatta - azóta számos független és kőszínházi produkcióban tűnt fel Magyarországon és külföldön. Bár minimalista, közvetlen játékstílusa és fizikai adottságai szinte predesztinálják a filmszínészetre, főszerepet először most alakít - olvasható a közleményben.

Bodó Viktor az 1990-es évek végén vált ismertté. Már egyetemi évei alatt főszerepeket játszott színházban és filmen egyaránt. 2001-ben úgy határozott: felhagy a színészettel és a rendezés felé fordult. Megszerezte a színházrendező diplomát is, majd a Katona József Színház rendezője lett. Ezt követően saját társulatot alapított Szputnyik Hajózási Társaság néven. Gyakran dolgozik külföldön, munkáját számos díjjal jutalmazták. Színészi munkát Bodó több mint tíz éve nem vállalt, a filmvászonra a Felkészüléssel tér vissza.

A közlemény kiemeli, hogy a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál az egyik első olyan jelentős nemzetközi kulturális esemény, melyet a koronavírus-járvány kezdete óta megrendeznek.

"Anélkül, hogy elfelejtenénk az elmúlt hónapok számtalan áldozatát, akik előtt tisztelettel kell adóznunk, a pandémia által kényszerített lezárást követő első nemzetközi fesztivál a nyitás jelentőségteljes ünnepévé válik, amelyre mindannyian vágytunk és amely az optimizmus üzenetét közvetíti a válság által súlyosan érintett filmszakma felé világszerte" - idézi a közlemény Alberto Barberát, a velencei filmfesztivál igazgatóját.

Horvát Lili 2015-ben első mozifilmjével, a Szerdai gyerekkel megnyerte a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West programjának fődíját, a kritikusokból álló FEDEORA zsűri díját és számos további rangos nemzetközi fesztiváldíjjal jutalmazták.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Akinek nincs szíve, az csak a fülére hallgat."
Pascal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ