Karácsonyi romantikus vígjáték készül Tiszeker Dániel rendezésében
Dátum: 2020. agusztus 20., csütörtök, 8:49

Karácsonyi romantikus vígjáték készül Tiszeker Dániel rendezésében, a Nemzeti Filmintézet 560 millió forintos gyártási támogatásával - közölte az NFI szerdán az MTI-vel.

Tiszeker Dániel rendező Nagykarácsony című filmje fordulatos és vicces szerelmi történetet ígér karácsonyi hangulattal. A mintegy 40 naposra tervezett forgatás december elején kezdődik budapesti helyszíneken - olvasható az NFI tájékoztatójában.

A film története Arnoldról, a tűzoltóról szól, akinek egy rosszul sikerült lánykérés miatt összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba, hogy besegítsen egy készülő iskolai betlehemes előadásba. A kezdeti nehézségek után megbékél a vásár furcsa árusaival és az előadás szétszórt rendezőjével, Eszterrel. Az érzelmileg felfokozott karácsonyi készülődés lassan rádöbbenti, nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

Tiszeker Dániel állandó munkatársaival fog dolgozni: Pataki Ádám operatőrrel, Mészáros Attila vágóval, Keszei Borbála jelmeztervezővel, valamint Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezőkkel. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős írócsapata írta (Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár), kiegészülve Angyalosy Eszterrel. A zeneszerző Balázs Ádám (Mindenki, Testről és lélekről), a film producerei Lévai Balázs (#Sohavégetnemérős, Like a Child - Fábián Juli, Pécsi szál) és Osváth Gábor (Balaton Method, Foglyok, Szép csendben).

A Nagykarácsony szereposztását az alkotók ősszel jelentik be. A film várhatóan 2021. november második felében kerül majd a mozikba az InterCom forgalmazásában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk a sajátunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig."
Hermann Hesse
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ