Október elején szervezik meg Marosvásárhelyen a 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivált
Dátum: 2020. szeptember 12., szombat, 3:15

Az idén a koronavírus-járvány miatt egy hónappal korábban, külföldi vendégek nélkül, rövidebb versenyprogrammal és szabadtéren szervezik meg Marosvásárhelyen a 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivált - adta hírül csütörtökön a Népújság című marosvásárhelyi napilap.

Románia legnagyobb múlttal rendelkező filmfesztiválját október 7. és 11. között tartják, de ezúttal nem a helyi Kultúrpalotában, hanem a főtéri nyári színpadon lesznek a vetítések. Az előző esztendőkhöz képest valamivel kevesebb, mintegy 800 rövidfilmet neveztek be a szemlére, ezek közül ismét előzsűri válogatta ki a versenyprogramba bekerülő alkotásokat.

Sipos Levente fesztiváligazgató a lapnak elmondta, hogy a járvány és a korlátozások miatt az idén külföldi vendégük nem lesz, ezért rövidebb és egyszerűbb programot kínálnak. A zsűri online nézi meg a versenyprogramba beválogatott filmeket és ugyanígy értékel, majd dönt a győztes alkotásokról. Elmondta: szeretnék, ha a Teleki Téka udvara is a fesztivál egyik helyszíne lenne, de ez még egyeztetés alatt áll.

Hozzátette: a kiegészítő programok közül biztosnak tűnik két koncert, az egyiket a népszerű Ada Milea marosvásárhelyi származású énekes adja. A korlátozások miatt bérletárusítás nem lesz, csak napijegyet válthatnak a filmkedvelők. A programról részletesebb tájékoztatást későbbre ígértek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
 
Aforizmák
„ Hogy szerelmes vagy, az nem ok arra, hogy szeressenek."
Hippolyte Taine
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ