Velence után Cloé Zhao Nomadland című filmje megnyerte a torontói filmfesztivált is
Dátum: 2020. szeptember 21., hétfő, 8:50

Chloé Zhao Nomadland című filmje nyerte el vasárnap a 45. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját, amelyről közönségszavazás dönt - közölte Joana Vicente és Cameron Bailey, a fesztivál két vezetője.

A Frances McDormand főszereplésével készült film elkápráztatta a kanadai metropolisz közönségét, amely hagyományosan a fesztivál zsűrijét alkotja.

Chloe Zhao Kínában született filmrendező alkotása az egy hete befejeződött velencei filmfesztiválon megkapta az Arany Oroszlán-díjat. A produkció egy megözvegyült nőről szól, aki a 2008-as pénzügyi válság után felszámolja addigi életét és kocsijába költözve nomádként vág neki Amerikának.

A közönség a második helyre szavazta az amerikai Regina King első egészestés játékfilm rendezését, a One Night in Miamai című filmet. Az 1949-ben játszódó film a fiatal Cassius Clayt (a későbbi Muhammad Alit) mutatja be, amint nehézsúlyú ökölvívó világbajnokká válik. Sikerei ellenére neki is szembe kell néznie a Jim Crow-korszak törvényeivel, amelyek értelmében a feketéket és fehéreket a déli államokban az élet minden területén elszigetelték egymástól.

A szombaton befejeződött filmfesztiválon a koronavírus-járvány miatt a megszokott 200-400 film helyett mindössze 50 produkciót válogattak be a szervezők a programba. Köztük volt Horvát Lili második nagyjátékfilmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre és Mundruczó Kornél első külföldi produkciója, a Pieces of a Woman című dráma, csakúgy mint Spike Lee, Thomas Vinterberg, Naomi Kawase és Halle Berry új alkotásai.

Az 1976-ban alapított TIFF Észak-Amerika legfontosabb filmfesztiválja, és a szeptembertől februárig tartó filmes díjszezon nyitánya.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság."
Ödön Von Horváth
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ