Forog az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje, Az unoka
Dátum: 2020. szeptember 25., péntek, 5:39

Elkezdték Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, Az unoka forgatását Budapesten. A Mindenki című élőszereplős rövidfilmjével 2017-ben Oscar-díjat kapott alkotó negyven napot forgat, a film producere Zákonyi S. Tamás (BÚÉK!; Szabadság, szerelem).

Az unoka november közepéig forog Budapesten a Kertészeti Egyetemen, az Eiffel téren, az Andrássy úti volt MÁV székháznál, a VIII. kerület néhány utcájában és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.

A főszereplő Blahó Gergely, aki először lesz látható mozifilmben, mellette Jordán Tamás, Jászberényi Gábor, Pogány Judit, Bárdos Judit és Döbrösi Laura, de Papp János, Hámori Ildikó, Tordai Teri, Szalai Kriszta, Hűvösvölgyi Ildikó, Keszég László és Voith Ágnes is feltűnik a vásznon.

"Már két éve dolgozunk ezen a filmen, de a járvány miatt eltolódott a forgatás kezdete. Több mint húsz helyszínen forog a film, a járvány miatt a napi helyszíni előkészületek sokkal több időt, energiát, fegyelmet, figyelmet igényelnek" - idézte Zákonyi S. Tamás (Flashback Media) producert a kommüniké.

Az unoka egy nyomozós thrillerbe oltott felnövés-történet, a fekete komédia elemeivel árnyalva. A napjainkban játszódó bosszútörténet főhőse egy szelíd, illedelmes irodista fiú, Rudi. Miután imádott nagyapja egy lelketlen csalás áldozata lesz, elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot. Ehhez találékonyságra, rafinériára és önbizalomra van szüksége - meg egy csapat szövetségesre.

"Mindig így kezdődik: egy idős nénivel vagy bácsival egy rendőr telefonon közli a hírt, hogy unokája szörnyű bajba került, sürgős segítségre van szüksége, ezért azonnal gyűjtsön össze minél több készpénzt. A hívók profi pszichológiai trükkökkel irányítják a beszélgetést és szedik rá az idős embereket. A szerető nagyszülők bedőlnek a csalásnak, és ezt soha nem bocsájtják meg maguknak, miközben a tragikus hír traumájából sokszor már nem tudnak felépülni. A családnak pedig marad a magatehetetlen düh. Miattuk, értük, nekik - mindannyiunknak írtam ezt a filmet" - foglalta össze Deák Kristóf rendező.

Az unoka forgatókönyvét Deák Kristóf írta, az operatőr Maly Róbert, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Sinkovics Judit, a vágó Csillag Ádám Manó, a hangmérnök Péterffy Máté, a zeneszerző Balázs Ádám.

Az unoka gyártását a Nemzeti Filmintézet 721,9 millió forinttal támogatta, a film a tervek szerint 2021 őszén kerülhet a magyar mozikba.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„Aki keveset gondolkodik, sokat téved."
Leonardo Da Vinci
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ