A Nemzeti Filmkészítők Egyesületének közleménye
Dátum: 2020. október 3., szombat, 8:07

A nemzeti értékek mellett elkötelezett Nemzeti Filmkészítők Egyesülete kiáll a Vidnyánszky Attila vezetésével megalakult kuratórium törekvései mellett, elismerve és támogatva a Színház- és Filmművészeti Egyetemet érintő változások szükségességét és az oktatási és szerkezeti reform időszerűségét a színművész és filmes szakképzésben.

Felhívjuk a figyelmét a közpénzből működő egyetem változásokat elfogadni nem kívánó, a meghatározó körök jelenlegi ideológiai monopóliumához farizeus autonómiaféltésbe csomagolt eszközökkel, görcsösen ragaszkodó, önkényes és jogellenes akciókban részt vevő oktatóknak és a hozzájuk csapódott hallgatóknak, hogy a nemzeti kulturális örökségünk megbecsülése, őrzése, ápolása és színvonalas megjelenítése a magyar művészek morális, szakmai és alkotmányos kötelessége. A mostani "lázadók" által elvileg fontosnak tartott nyitott szemlélethez tartozik a nemzeti hagyományaink kereteibe illeszkedő művészi megnyilatkozások elfogadása, ápolása, megjelenítése is.

Egyesületünk sürgeti és támogatja, hogy mielőbb hajtsák végre a törvényi szinten előírt változtatásokat, továbbá üdvözölnénk, ha a felek elmozdulnának a helyzet megnyugtató, és a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartó rendezésének irányába.

Az érintetteknek sikeres együttműködést, eredményes, értékes oktatást és tanulást, továbbá fenntartói munkát kívánunk!

Kodállyal együtt valljuk: "Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül."

Az NFE képviseletében

Puszt Tibor elnök

Kiadó: Nemzeti Filmkészítők Egyesülete

(OS)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„ Legigazibb jele annak, hogy nagy képességekkel született valaki, ha irigység nélkül született."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ