Hét új filmet mutatnak be a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából
Dátum: 2020. október 7., szerda, 20:51

Hét új filmet, közöttük dokumentum-, játék- és rövidfilmet is láthat a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából szervezett hat települést érintő fesztiválon a közönség - közölték a szervezők kedden.

A Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválját október 7. és 12. között szervezik meg Szabadkán, Zentán, Topolyán, Magyarkanizsán, Zomborban és Újvidéken.

A rendezvény hat napja alatt látható lesz Herceg Zsolt Radnóti nyomában című dokumentumfilmje, amely Tóth Péter Lóránt tavalyi verszarándoklatát követi végig, amikor a kunszentmiklósi tanár és versvándor 25 nap alatt három országot érintve 850 kilométert tett meg erőltetett menetben a szerbiai Bortól a magyarországi Abdáig így tisztelegve Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója előtt.

Bicskei Zoltán Hozzád sóhajtunk című négy és fél perces filmetűdje is szerepel a programban, amely az Összetartozás Éve programsorozat keretében a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából készült.

Ehhez a témához kapcsolódik a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, valamint Dedovic-Tomic Tomislav közös dokumentum-játékfilmje, a Szabadkára nézve a vasút életkérdés című. A szabadkai vasút történetét bemutató alkotás azzal foglalkozik, hogy milyen körülmények között épült meg 1869-re a vasút Szabadkáig, mi vezetett ahhoz, hogy jelenleg nincs összeköttetés Szegeddel, és mik a tervek a jövőre.

Forró Lajos Magyarellenes atrocitások a Délvidéken - Horgos története című dokumentumfilmje a második világháború végén játszódik. 1944 októberében a szovjet hadsereg és Tito kommunistái visszafoglalták a Vajdaság nagy részét. A helybéli délszláv lakosság és a gyorsan visszatérő kitelepítettek mindenért meg akartak fizetni, és ez sok ártatlan magyar életét követelte a Délvidéken, így Horgoson is.

Zámborszki Ákos A magyar Olympiász - Vermes Lajos című ismeretterjesztő filmje is a fesztiválon lesz látható. Az alkotás azt mutatja be, milyen kevésen múlt, hogy a modern kori olimpiák megrendezésének ötlete a francia Pierre de Coubertin, és nem a magyar Vermes Lajos nevéhez kötődik. A palicsi földbirtokos szervezte meg ugyanis a Magyar Olympiászként is emlegetett Palicsi Játékokat 1880 és 1914 között nemzetközi résztvevőkkel.

Lavro Ferenc Sziasztok! című dokumentumfilmje egy ötéves kislány szemén keresztül mutatja be, milyen kihívások elé állított mindenkit a koronavírus-járvány. A filmben az látható, hogy mit érzékel a karanténból, a bezártságból, a barátok hiányából egy gyerek.

Bemutatják emellett Tolnai Szabolcs Osztálytalálkozó című játékfilmjét, amely egy különös osztálytalálkozó története.

Október 13. a vajdasági magyar mozgókép napja annak emlékére, hogy Lifka Sándor 1910-ben ezen a napon nyitotta meg Szabadkán az első filmszínházat. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben hozott határozatot a helyi magyarság jeles napjairól, ezek között kapott helyet a mozgókép napja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„ Diplomata az,aki megjegyzi egy nő születésapját, de elfelejti a korát."
Szép Ernő
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ