Megkezdődött a 14. Bukaresti Magyar Filmhét
Dátum: 2020. november 9., hétfő, 6:16

A két világháború közötti Kolozsvárt bemutató fotókiállítással nyílt meg vasárnap este a 14. Bukaresti Magyar Filmhét, amely a legfrissebb magyar filmeket mutatja be a román közönségnek.

Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a november 8. és 17. között zajló fesztivál idén is a legfrissebb magyar filmtermés legfontosabb alkotásait mutatja be a bukaresti közönségnek műfaji kötöttségek nélkül. Általában nagy hangsúlyt fektetnek a magyar-román koprodukcióban készült alkotásokra, így az idei fesztivál első napján, hétfő este a Kocsis Ágnes által rendezett Éden című filmet vetítik, amely román-magyar-belga együttműködésben született. A seregszemle egyik érdekes alkotása a Kísértetek vonata című bűnügyi vígjáték, amely 1933-ban készült román és magyar változatban ugyanazzal az alkotóstábbal. Ezt a két filmet a Filmtett Egyesület egymás mutatja be román és magyar nyelven.

Az idei seregszemle az 1959-ben létrejött és 2010-ben megszűnt magyarországi Balázs Béla Stúdióra fókuszál, amelynek ötvenéves tevékenységéből most Bódy Gábor alkotásaira kerül a reflektorfény. A közönség a rendező Amerikai anzix és a Nárcisz és Pszyché című filmjét láthatja.

A koronavírus-járvány miatt rendkívüli körülmények között zajlik a filmhét, egyrészt a vetítések a bukaresti Magyar Kulturális Intézet udvarán lesznek korlátozott nézői létszámmal, másrészt a járvány miatt a magyarországi alkotók sem tudnak jelen lenni, de a legtöbb film előtt az alkotóstáb egyik tagja videóüzenetben köszönti a közönséget. Ugyanakkor az egyes filmekhez kapcsolódó romániai meghívottak személyesen vesznek részt a szemlén - magyarázta az igazgató.

A filmhéten levetítik egyebek mellett Tóth Barnabás Akik maradtak, Szász Attila Apró mesék, Deák Kristók Foglyok, Hartung Attila Fomo: Megosztod és uralkodsz, valamint Orosz Dénes Seveled című játkékfilmjét. Lesznek dokumentumfilmek is, például Hajdú Eszter rendező Barta Tamás - Siess haza, vár a mama!, Almási Tamás Folyékony arany, valamint Kövessy Róbert Magyar lapát - Portréfilm Wichmann Tamásról című alkotása.

A vasárnapi nyitórendezvényen a közönség Orbán Lajos amatőr fotós képeiből készült kiállítást tekinthette meg, aki a két világháború közötti Kolozsvár tehetséges fotósa volt. Kedvtelésből, önszorgalomból tanult meg fényképezni, de fotográfiáit nemzetközi versenyeken díjazták. A tárlat kurátora Blos-Jáni Melinda.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ