Az Uránia online csatornáján mutatják be Jelenczki István Trianon-filmjét
Dátum: 2020. december 17., csütörtök, 5:50

A koronavírus-járvány miatt a mozivászon helyett online csatornán mutatja be az Uránia Nemzeti Filmszínház Jelenczki István Nem, nem, soha - Isten az igaz ügyet nem hagyja el című négyrészes dokumentumfilmjét december 19-én és 20-án - közölte az intézmény az MTI-vel.

A film első két része december 19-én, szombaton látható Magyarország Archiregnum és a Nemzetgyilkossági gyakorlat címmel. A Folyamatos Trianon és a Magyar Feltámadás című fejezeteket pedig másnap december 20-án, vasárnap vetítik - olvasható a közleményben.

Az online megtekintésre a jegy.hu oldalon válthatnak virtuális jegyet az érdeklődők.

A trianoni békediktátum századik évfordulójára készült film a történelmi Magyarországot felosztó döntés előzményeiről és következményeiről, valamint a nemzeti trauma feldolgozásának lehetséges módjáról szól - írják.

A több éves munkával elkészült filmalkotásban többek közt megszólal Raffay Ernő történész, Bagdy Emőke pszichológus, Babucs Zoltán hadtörténész, Csere Péter jogász, Domonkos László író, újságíró, Popély Gyula felvidéki magyar történész, akadémikus, Szidiropulosz Archimédesz történész, szociológus, Vincze Gábor történész, Bogár László közgazdász, Kahler Frigyes jogász, jogtörténész, Tóth Zoltán József alkotmányjogász, jogtörténész és Zinner Tibor jogtörténész.

"A trauma - a történelmi Magyarország tudatos szétdarabolása - eddigi érvrendszerének cáfolata, a tényleges történelmi összefüggések megjelenítése hozzájárulhatna ahhoz a folyamathoz, amelyben a nemzet visszatalál önazonosságához. A nemzetlélek gyógyításához tényszerű feltáró és szembenéző folyamatokon keresztül vezet az út. Ezt a célt szolgálja négyrészes filmem, amely közel öt évi munkám eredménye" - vallja a dokumentumfilmről Jelenczki István.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Az igazságot nem ismerem, következésképpen hogyan is hazudhatnék?"
Maxim Gorkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ