Emléktáblát avattak Fejér Tamás filmrendező tiszteletére Pécsett
Dátum: 2020. december 17., csütörtök, 5:59

Egyetemi előadótermet neveztek el Fejér Tamás (1920-2006) filmrendezőről és emléktáblát avattak a tiszteletére születésének 100. évfordulója alkalmából Pécsett kedden.

A 20. századi magyar filmművészet kiemelkedő alakjának nevét a Pécsi Tudományegyetem médiatudományi tanszéke Zsolnay-negyedben található E25-ös épületének nagyelőadó terme kapta, az alkotó emléktábláját Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere leplezte le a terem bejáratánál - írta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Emlékeztettek arra, hogy Fejér Tamás 1920. december 29-én Pécsett látta meg a napvilágot. Gyermek- és ifjúkorát szülővárosában töltötte, 1938-tól a Hunnia Filmgyárban dolgozott, 1943-ban megjelent a Film című szakkönyve, amiben elméleti és gyakorlati szempontból ír szakmájáról.

Több mint negyven filmet készített, rendezőként egyik első nagy sikere a Bogáncs című, Fekete István-regényből készült alkotása volt, aminek több jelenetét szülővárosában, a Tettye környéki kis utcákban vették fel 1958-ban - tették hozzá.

Kitértek rá, hogy a különböző televíziócsatornákon máig műsoron van az 1965-ben Siklóson forgatott A Tenkes kapitánya című sorozat és az 1967-ben bemutatott Tüskevár is.

Fejér Tamás nevéhez fűződik még a Ballagó idő, az Utánam srácok, Az öreg bánya titka, s egyebek mellett a Székács a köbön című, szintén nagy sikerű film is - emlékeztetett a ZSÖK.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ A te szabadságod ott ér véget, ahol az én orrom kezdődik"
Angol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ