A Goai Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a Hasadék című magyar film világpremierje
Dátum: 2021. január 17., vasárnap, 14:42

Az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében lesz Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjének világpremierje Indiában - közölte a Magyar Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.

A Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásként elismert indiai filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a szokásos novemberi időpont helyett január 16. és 24. között rendezik meg - olvasható az NFI közleményében.

A Hasadék című film apa-fiú története, egy magashegyi tájakon játszódó dráma, amely a balladák hangulatát idézi meg. Krasznahorkai Balázs filmje a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, a bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, az újrakezdés és megváltás lehetőségéről tesz fel kérdéseket.

A történetben az erdélyi származású magyar orvos édesapja temetésére tér vissza Budapestről szülőföldjére, a Máramarosi-havasok közé. Hazatérésekor találkozik a tizenhét éve nem látott kamasz fiával, és rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz.

A főszereplő Molnár Levente mellett a filmben Babai Dénes, Kovács Lajos, Orbán Levente, Lovas Rozi, valamint más magyarországi és határon túli színészek is láthatóak.

A Hasadék operatőre Réder György, producerei Reich Péter és Szántó Gábor. A forgatókönyvet Krasznahorkai Balázs, Lengyel Balázs és Lovas Balázs írta, a vágó Politzer Péter, a zeneszerző Fügedi László, a hangmester Zányi Tamás volt.

Az NFI támogatásával az AGA Media és a Pipacs Film gyártásában készült Hasadék idén tavasszal, a Budapest Film forgalmazásában kerül a mozikba.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ A kitüntetés olyan, mint a bomba; felülről dobják, oszt vagy hülyét ér, vagy ártatlant."
Őze Lajos
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ