Káel Csaba: Veszprémbe költözik a Magyar Mozgókép Szemle
Dátum: 2021. február 23., kedd, 11:15

A Veszprém-Balaton régióba költözik a Magyar Mozgókép Szemle, együttműködésben az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozattal - mondta el az Origón szombaton megjelent interjújában Káel Csaba, a magyar mozgókép fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki a cikkben szót ejtett a magyar filmipar fejlesztésében elért sikerekről is.

Káel Csaba elmondása szerint a nyár elején "különleges helyszíneken egy fantasztikus hangulatú magyar mozgókép fesztivált" terveznek Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. "Legendás televíziós seregszemle volt már korábban Veszprémben, ezt a hagyományt folytatjuk szabadtéri vetítésekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas filmes programokkal" - közölte.

A kormánybiztos felidézte, hogy a pandémia első szakaszában a külföldi filmes produkciók kivonultak az országból, de a hazai forgatások hamar újra tudtak indulni, majd a járványhelyzet enyhülésével és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően már 2020 nyarán visszajöhetett jó néhány külföldi produkció is.

Közben a kulturális mentőcsomagban sikerült plusz támogatást szerezni arra, hogy összefogjon a színházi és a filmes szakma: mozgóképes produkciók születhetnek meg a színházak infrastruktúrájával, alkotóival és színészeivel. "Izgalmas műfaji kísérletnek tűnik mind a 16 támogatott produkció. Emellett koprodukciós filmeket is beindítottunk: 8 új, nemzetközi összefogással készülő film gyártása vagy előkészítése indulhatott el tavaly. Ezek a filmek munkalehetőséget teremtettek azoknak, akiknek a nagy nemzetközi filmek elmaradása bevételkiesést okozott" - számolt be az eddigi eredményekről a kormánybiztos.

Káel Csaba a magyar gyártásban vagy koprodukcióban tervezett történelmi témájú filmekről kiemelte: nem "poros, idejétmúlt tablókról" van szó, hanem "fontos és kiválóan elmesélhető, magával ragadó történetekről"; ilyen téma lehet például Erzsébet királyné, azaz Sissi élete.

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy megújult a filmpályázati rendszer is: két pályáztatási szisztémát kapcsolt össze 2020 elején a Nemzeti Filmintézet (NFI). Volt egy folyamatos mozifilmes pályáztatás, amihez társult a Magyar Média Mecenatúra rendszere a nem mozifilmes műfajokkal, televíziós és streaming bemutatóra készülő tartalmakkal. Idén már folyamatos pályázási lehetőséget szeretnének biztosítani a nem mozis mozgóképek alkotóinak is - közölte.

Káel Csaba hangsúlyozta: a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása szintén a filmes ágazat fejlesztésének része, a filmipar fejlesztésébe kell integrálni az egyetemen folyó oktatást. Az NFI komoly programmal támogatja úgy a felsőfokú oktatást, mint a szakemberképzést, "ezeknek együtt kell működnie. Az SZFE a láncolat fontos eleme, alapvető, hogy az ágazat érdekeit képviselje" - fogalmazott.

A szakember szerint a sikeres jövő szempontjából kulcskérdés a forgalmazás, ezért a mozikat 300 millió forintos gyorssegéllyel támogatták. Az NFI nemrég hirdetett meg egy új pályázatot is a nehéz helyzetbe került üzemeltetői szektornak, így jelentős keretösszeggel tudják támogatni a mozik és különböző vetítőhelyek működését.

Káel Csaba a Müpáról szólva elmondta, az intézmény a járványhelyzetben célzottan igyekszik segíteni a hazai alkotókat: "ahogy a filmes, úgy az előadó-művészeti ágazatban is az volt a célunk, hogy védőhálót feszítsünk ki a művészek és a háttérben dolgozók köré". Ezt a célt szolgálta például nyáron a Müpa autós koncertmozija, így született meg a Müpa zeneműpályázata, de elindult a Müpa Home sorozat is.

Elmondta, hogy áprilisban bemutatkozik a Bartók Tavasz, majd az őszi Liszt Ünnep. "Itt az ideje, hogy erre a két lenyűgöző zeneszerzőre, világhírű művészünkre még több figyelmet irányítsunk". Mint mondta, a Müpa számára megtisztelő feladat volt, hogy az elmúlt években főszervezőként hozzájárulhatott többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivál sikeréhez is.

"Az elért eredményekre nagyon büszkék vagyunk. A Müpa megbízatása azonban kormányhatározat szerint megadott időszakra, 2020-ig szólt a városfesztivál kapcsán, így a jövőben ennek az értéknek az őrzése a BTF márkanév tulajdonosának, a fővárosnak a feladata" - fogalmazott. Kiemelte: a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek esetében ugyanis nem pusztán egy városfesztiválról van szó.

"Az a szándék, hogy a Bartók Tavasz fokozatosan országos eseménysorozattá váljon, amelynek küldetése, hogy még vonzóbb célponttá tegye Magyarországot a nemzetközi kulturális turisták számára. A magyar kultúra és az ország vonzereje kulcsfontosságú lesz a következő időszakban a kulturális és turisztikai szektor újraindítása, megerősítése szempontjából is, a Müpa pedig minden tapasztalatával és nemzetközi kapcsolati hálójával segíti ezt a folyamatot, a legjobb tudásunk szerint szolgálva a művészeinket és a közönségünket" - mondta el az Origónak Káel Csaba.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Ne azt várjuk, hogy a művészet váljon a mi számunkra hozzáférhetővé, hanem mi nyíljunk meg a művészet számára."
Werner Hofman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ