Az Európa Tanács filmalapja támogatja a Hétköznapi kudarcok című film gyártását
Dátum: 2021. március 25., csütörtök, 18:04

Az Európa Tanács 250 ezer euróval (körülbelül 87,5 millió forint) támogatja a cseh-magyar-olasz koprodukcióban, Kerekes Vica főszereplésével készülő Hétköznapi kudarcok című film gyártását - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel.

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages márciusi döntésén 24 koprodukciónak szavazott meg gyártási támogatást, közülük a Hétköznapi kudarcok volt az egyetlen magyar vonatkozású koprodukciós film.

A Kerekes Vica főszereplésével készülő pszichodráma forgatását nyárra tervezik az alkotók. A rendező, Grosan Cristina a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával tavaly forgatta A legjobb dolgokon bőgni kell című első mozifilmjét.

A Hétköznapi kudarcok történetében egy nagyvárosban furcsa robbanások sorozata szakítja meg három nő átlagos napját. Az azonosítatlan jelenség, ami teljesen átveszi az irányítást a város fölött, egyszerre gyönyörű és pusztító - olvasható a tájékoztatóban.

A koprodukciós film magyar producere Stalter Judit, aki Laokoon Filmgroup nevű gyártócégével számos sikeres filmet jegyez, köztük a Tiszta szívvel című alkotást és társproducerként az Oscar-díjas Saul fiát.

Stalter Judit több sikeres európai koprodukción dolgozott, legutóbb az NFI támogatásával készült a Fekete pók című svájci-magyar középkori misztikus thriller, amelyben Gera Marina Nemzetközi Emmy-díjas színésznő szerepel.

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages tavaly 400 ezer euró gyártási támogatást ítélt meg Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében készülő Műanyag égbolt című magyar-szlovák animációnak és 290 ezer eurót a Tomi, Polli és a ház szelleme című családi mesefilmnek, amely cseh-szlovák-magyar együttműködésben készült.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ Nem szabad haragudni a divatra, hisz olyan fiatalon hal meg."
Jean Cocteau
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ