Első nagyjátékfilmjét forgatja Szabó Mátyás
Dátum: 2021. március 29., hétfő, 15:23

Zajlik Szabó Mátyás első egész estés filmje, a Vándorló leveleknek a forgatása; a sci-fi elemekkel tarkított, kelet-európai közegbe ágyazott történet két fiatal egymásra találásáról szól - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

Vilmányi Benett, Hartai Petra, Lukáts Andor és Nagy Mari főszereplésével, az NFI Inkubátor Programjában készülő film premierje 2022-ben lesz - olvasható az NFI tájékoztatójában.

A történet főszereplője Ábel (Vilmányi Benett), a különleges képességekkel rendelkező, húszas évei végén járó fiatalember, aki a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor) által vezetett, gyermekmentést végző cégnél dolgozik. Ha becsukja a szemét, elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, és így segít őket megtalálni. Minden megváltozik, amikor hibát vét, és egy felnőtt nő, Vera (Hartai Petra) szemével kezd látni. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, azonban ez a szokatlan összhang nem tartható fenn örökké - olvasható a tájékoztatóban.

Szabó Mátyás 2014-ben végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, a film ötletével három éve kezdett foglalkozni.

A 25 naposra tervezett forgatás budapesti helyszíneken és stúdióban zajlik. Az NFI 67 millió forintos gyártási támogatást biztosított a filmre - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ Semmi más nem vagy, mint az életed."
Sartre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ