Magyar Mozgókép Fesztivál - Átadták az életműdíjakat
Dátum: 2021. június 29., kedd, 19:21

Bereményi Géza író-rendező, valamint Mécs Károly, Moór Marianna és Tordai Teri színművészek kiemelkedő pályáját ismerte el a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal. Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon tartották pénteken Balatonfüreden.

Káel Csaba, magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédében azt hangsúlyozta, hogy a díjjal szeretnék megköszönni a művészek általuk nyújtott számtalan filmélményt, egyúttal a csodálatukat is igyekeznek kifejezni az elismeréssel.

Tordai Teri színművészt lánya, Horváth Lili színművésznő méltatta. Hangsúlyozta: bár Tordai Terit dívaként szerették és tisztelték a rajongói, számára mindig a megértő édesanya volt, akit gyerekként jobban szeretett színpadi jelmez, smink és paróka nélkül látni. Horváth Lili azt is elárulta, hogy kamaszként zavarta, ha édesanyjához hasonlítgatták, de mára nagyon büszke a művésznőre.

Moór Marianna színművészt Sára Balázs, operatőr méltatta, aki felsorolta a művésznő életművének jelentős állomásait. Mint mondta, meghatározó film volt a színésznő pályáján Gaál István 1964-ben bemutatott Sodrásban című filmdrámája. Elmondta, hogy az 1976-ban megjelent Árvácska című filmben, melyet Ranódy László rendezett, egy számára teljesen új, addigi szerepeihez képest szokatlan karaktert, Zsabamárit, a gonosz falusi parasztasszonyt formálta meg Moór Marianna.

Mécs Károly színművészt Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum igazgatója méltatta. Felidézte a művész pályájának legjelentősebb állomásait kiemelve, hogy a Kőszívű ember fiai című film élete egyik legnagyobb sikere és legizgalmasabb forgatása volt, amelyben Várkonyi Zoltán rendezővel is együtt dolgozhatott. Mint mondta, Mécs Károly harminc játékfilmben és legalább ugyanennyi televíziós filmben, számos színpadi műben szerepelt.

Bereményi Géza író, filmrendezőt Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos méltatta, aki Cseh Tamást idézte: Bereményi Géza gondolatai nélkül nem születhetett volna meg az általa képviselt zenei műfaj. Káel Csaba, a díjazott életének jelentős állomásait sorolva felidézte egy közös munkájuk emlékét, amikor az Eldorádó című film forgatásán gyakornokként dolgozott és Bereményi Géza rábízta a film ezer fős statisztériájának felügyeletét.

Bereményi Géza a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező 1946-ban született Budapesten. Többek közt számtalan Cseh Tamás-dal szövegírója, az Eldorádó, A tanítványok és a Hídember rendezője, a Megáll az idő forgatókönyvírója.

Mécs Károly a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész 1936-ban született Budapesten. 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan filmekben játszott, mint A kőszívű ember fiai, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Két emelet boldogság vagy a 141 perc a befejezetlen mondatból, de ő kölcsönözte Edlington hangját is a Macskafogóban.

Moór Marianna Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1943-ban született Budapesten. 1957-ben debütált A tettes ismeretlen című filmben. 1965-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Olyan filmekben tűnt fel, mint a Szent Péter esernyője, a Két emelet boldogság, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, A beszélő köntös, A Pendragon legenda és az Az ötödik pecsét.

Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész 1941-ben született Debrecenben. Már főiskolásként játszott Keleti Márton Esős vasárnap (1962) című filmjében. Később olyan alkotásokban szerepelt, mint a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, az Egy magyar nábob, A Pendragon legenda, a Mephisto vagy A vörös grófnő.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ