Véget ért a Nagykarácsony című film forgatása
Dátum: 2021. július 1., csütörtök, 19:30

Véget ért a Nagykarácsony című film forgatása, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készülő romantikus vígjáték felvételén 30 hivatásos tűzoltó és több mint 60 színész, köztük 22 gyerekszereplő vett részt - közölték az alkotók csütörtökön az MTI-vel.

Tiszeker Dániel új alkotásában mások mellett olyan művészeket láthat majd a közönség, mint Zsigmond Emőke, Scherer Péter, Pokorny Lia, Szabó Kimmel Tamás és Szerednyey Béla. A film főszereplőjét Ötvös András alakítja. Az alkotás a tervek szerint november 25-én kerül a mozikba - olvasható a közleményben.

Mint írják, a film főszereplője Arnold, a többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba ügyeletes tűzoltónak, ahol egy iskolai előadás előkészületeibe csöppen. Az érzelmileg felfokozott karácsonyi készülődés lassan rádöbbenti, nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

Tiszeker Dániel állandó munkatársaival dolgozott, így Pataki Ádám operatőrrel, Mészáros Attila vágóval, Keszei Borbála jelmeztervezővel, Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezőkkel, valamint Kálmán Eszter díszlettervezővel. A forgatókönyvet Horváth András Dezső, Fehér Gáspár és Fehér Boldizsár írta, a zeneszerző Balázs Ádám volt - áll az összegzésben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ