Fabricius Gábor nagyjátékfilmjének forgalmazási jogát megvásárolta a francia Totem Films
Dátum: 2021. július 1., csütörtök, 19:31

Már a bemutató előtt megvásárolta Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című első nagyjátékfilmjének forgalmazási jogát a francia Totem Films - tájékoztatta a produkció sajtójával foglalkozó cég csütörtökön az MTI-t.

A tájékoztató szerint a párizsi székhelyű Totem Films hitvallása, hogy olyan alkotókat, filmeket segítsenek eljuttatni a világ filmszínházaiba, amelyek elmélyült gondolkodásra inspirálják az érzékeny közönséget.

Mint írják, az Eltörölni Frankot bemutatója egy rangos, nemzetközi filmfesztiválon lesz.

A film 1983-ban játszódik a vasfüggöny mögött. Frank, egy underground zenekar frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe. Pszichiátriára kerül, ahol a rendszer az ellenségeit próbálja elhallgattatni. Súlyos trip veszi kezdetét, amely egy társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ - olvasható az ismertetőben.

Annyi mindent nem mondtak el nekem és annyi mindenről mondtak mást, sőt, pont az ellenkezőjét, hogy már kérdezni sem akartam" - idézi a tájékoztató Faricius Gábort, a film íróját és rendezőjét.

"Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, de amit el lehet mondani, azt meg kell mondani világosan" - hangsúlyozta.

Az Eltörölni Frank főszerepét Fuchs Benjámin, a Filo művésznéven ismert zenész játssza, mellette Blénesi Kincső erdélyi színész és Waskovics Andrea látható. De olyan ismert színészek is szerepelnek a filmben, mint Bánsági Ildikó, Lénárt István, Székely B. Miklós vagy Frenák Pál koreográfus.

A film látványvilágát a számos hollywoodi szuperprodukcióban közreműködő, világhírű Eggert Ketilsson izlandi szakember (Dunkirk, Csillagok között) teremtette meg.

Az operatőr Dobos Tamás, a vágó Kiss Wanda és Tuza-Ritter Bernadett volt. A hangért Zányi Tamás, a jelmezekért Sinkovics Judit felelt. Fabricius Gábor konzulenseként Gazdag Gyula filmrendező működött közre.

A film forgatókönyve a 2018-as Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a Feature Launch in Development díját, valamint több meghívást kapott nemzetközi szakmai programokra.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Akkor tudod, hogy jól dolgoztál, ha élvezted."
Pearl Buck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ