Rév Marcellt és Bucsi Rékát is meghívta tagjai közé az amerikai filmakadémia
Dátum: 2021. július 2., péntek, 15:36

Rév Marcell operatőrt és Bucsi Réka animációsfilm-rendezőt is meghívta tagjai közé az Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia (AMPAS), amely idén a szokásosnál jóval kevesebb, összesen 395 filmes szakembert vesz fel soraiba.

Rév Marcell, a Fehér isten, a Jupiter holdja és az Eufória és a Malcolm és Marie Sára Sándor-díjas operatőre az operatőrök, Bucsi Réka, akinek többszörösen díjazott Symphony no. 42 című alkotása felkerült az Oscar-díj tízes szűkített listájára is, a rövidfilmes és animációs alkotók szekciójába kapott meghívást.

Az Oscar-díjat is odaítélő AMPAS már korábban bejelentette, hogy idén a szokásos évi 800-900-hoz képest a felére csökkenti az új tagok számát, mivel a korábbi, évenként 10 százalékos tagságbővítés megterhelte forrásait.

A filmakadémia közleménye szerint az idei 395 meghívott filmes szakember 46 százaléka nő, 39 százaléka valamelyik alulreprezentált etnikai vagy faji kisebbséghez tartozik, és 53 százaléka a nemzetközi filmes életből érkezik 49 országot képviselve. Az új tagok között 89 Oscar-jelölt van, közülük 25 el is nyerte a díjat.

Nyolc filmest az akadémia több szekciója is meghívott soraiba, nekik választaniuk kell, hogy melyikhez csatlakoznak. Emerald Fennel, az Ígéretes fiatal nő Oscar-díjas rendező-forgatókönyvírója, Florian Zeller, Az apa szintén Oscar-díjas rendező-forgatókönyvírója és Lee Isac Chung, a Minari rendező-forgatókönyvírója például a rendezők és az írók közé is meghívást kapott.

A színészek közül az AMPAS listáján szerepel többek között Steven Yeun, Nathan Lane, Issa Rae, Robert Pattinson, Leslie Odom Jr., Laverne Cox, Maria Bakalova, Andra Day, Jun Ju Dzsung (Youn Yuh-jung), Carrie Coon, Kingsley Ben-Adir, Henry Golding, Clea DuVall, Hugh Bonneville, Stephen Root, Eiza Gonzalez és Vanessa Kirby is, akit Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének főszerepéért jelöltek Oscarra.

A rendezők közé meghívást kapott többek között Lizzie Borden, George C. Wolfe, Shaka King, Nia DaCosta, Cathy Yan, Craig Brewer és Jonathan Glazer és az Oscar-díjas Kollektíva rendezője, Alexander Nanau, akit a dokumentumfilmesek közé is meghívtak.

A zenészek szekciójához csatlakozhat többek között Janet Jackson és H.E.R. is, aki Fight for You című számával idén elvitte a legjobb betétdalért járó Oscar-díjat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ