Hajszra és cselőre - Csütörtökön kerül a mozikba a hortobágyi pásztorok mindennapjait bemutató film
Dátum: 2021. július 6., kedd, 17:33

A hortobágyi pásztorok turisták elől féltve őrzött mindennapjait mutatja be Bodnár V. Róbert Hajszra és cselőre című dokumentumfilmje, amelyet csütörtöktől vetítenek országszerte a mozik.

Két csikós és két gulyás mindennapjaiba enged bepillantást a játékfilmes módszerekkel és eszközökkel készült látványos dokumentumfilm, amelynek címét az a két szó adja, amellyel a puszta gulyásai ma is irányítják a négyökrös szekeret.

A filmben elhangzó történetek egy-egy képet villantanak fel a szűkszavú, furfangos pásztorokról, a pusztai lét nehézségeiről és a gyakran felbukkanó humorról, amely átszövi az életüket - mondta Bodnár V. Róbert rendező a keddi budapesti díszbemutató előtt az MTI-nek.

Mint kiemelte, a céljuk az volt, hogy a hortobágyi emberek életének azt az oldalát mutassák be, amelyet nem ismerhetnek a nézők. "Próbáltuk ezeket az agyonhajszolt, már-már unásig emlegetett, archetipikus, pusztával kapcsolatos közhelyeket kizárni, és egy olyan képet adni a Hortobágyi Nemzeti Parkról, amely ismeretlen a modern, városi ember számára. Mintha egy kulcslyukon keresztül meglesnénk a pusztai pásztorok gondosan elzárt mindennapjait" - hangsúlyozta.

A film ötletének megszületéséről elmondta, hogy Simon Tamás operatőrrel és Seres Péter producerrel egy olyan különleges szubkultúrát kerestek, amely nincs még nagymértékben feldolgozva, és érdekes lehet a nézők számára is. "Engem már régóta érdekelt a pusztai világ, amelyről sok elbeszélést és novellát olvastam, egyebek mellett Móricz Zsigmond is sokat írt róla" - magyarázta.

Felidézte, hogy nagy munkával járt a pásztoremberek bizalmába férkőzni, és elérni, hogy elmeséljék történeteiket a régmúltból, a pusztában gyerekeskedő "betyárokról". Ez egy nagyon zárt világ, eleinte szóba sem álltak velük, lépésről lépésre kellett haladniuk. Több terepszemlét és találkozót követően indult el csak az a folyamat, amely után már lehetett látni, hogy elkészülhet a film - mondta a rendező, aki kutatómunkája során a pásztorkodás hagyományába is beleásta magát.

Hozzátette, hogy a mai csikósok és gulyások ugyanazokat a pásztorhagyományokat követik, és mintha egy időkapszulában élnének. A végtelen semmi közepén alig változott valami. Annak ellenére, hogy az ott élők ismerik a modern technika vívmányait, ugyanúgy élnek az állatok között, mint déd- vagy üknagyapáik százötven évvel ezelőtt. "Ez a miliő lengi körül az egész életüket és így nevelik az utódjaikat is" - mutatott rá a rendező.

Kiemelte, hogy a filmben szereplő pásztorok családjai több generáció óta élnek a Hortobágyon, élvezik a helyiek tiszteletét, akik elismerik munkájukat.

A Hajszra és cselőre, amelynek látványvilágát a legmodernebb technikával készítették, három évet felölelő munka eredménye. Seres Péter mellett producere volt Romwalter Judit és Dudás Attila, gyártója a Stardust Films. A film zenéjét Hrutka Róbert szerezte, a főcímdalt Tompos Kátya énekli.

A film keddi budapesti díszbemutatóját követően csütörtökön Debrecenben is tartanak egy díszbemutatót.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„Mit nem adunk föl, azt sohasem veszítettük el."
Friedrich Schiller
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ