Indul a Fóti Filmstúdió fejlesztése
Dátum: 2021. agusztus 9., hétfő, 18:48

Heteken belül megkezdődnek négy új műterem építési munkálatai a Fóti Filmstúdióban - tájékoztatta hétfőn a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.

A tájékoztató szerint a minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztésében a Fóti Filmstúdió gyártó bázisa kapacitása csaknem ötszeresére bővül, a fejlesztés előkészítési munkái másfél éve tartanak.

Az NFI közlése szerint a stúdiókompluxum fejlesztésében épülő négy új filmstúdió további 10 ezer négyzetméter hasznos alapterülettel növelik a jelenlegi stúdiókapacitást, így összesen 12 ezer 670 négyzetméter állhat majd a produkciók rendelkezésére, négy műteremből 2-2 pedig összenyitható, ezáltal nagy volumenű produkciók igényeit akár párhuzamosan is ki tudja szolgálni.

Reprezentatív fogadóépület is épül 40 férőhelyes vetítővel, valamint irodaépülettel, éttermi épületekkel, és raktárkapacitással is bővül a telephely. Sor kerül a meglévő épületek energetikai rendszere, a belső út- és közműhálózat felújítására és fejlesztésére is.

Mint írják, az átfogó munkálatoknak köszönhetően a fóti stúdiókomplexum nemzetközi és hazai viszonylatban is meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak és üzemeltetési költségei gazdaságosabbá válnak. A kivitelezési munkálatok több szakaszban valósulnak meg, a teljes fejlesztés tervezett befejezése 2023 vége.

"A magyar mozgóképipar közel 20 ezer szakembernek ad munkát és jelentős gazdasági tényezőként komoly hasznot hoz az országnak" - hívja fel a figyelmet az NFI tájékoztatójában Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke.

Mint mondta, a streaming tartalom térhódításával a filmgyártási költések az elmúlt években folyamatosan növekedtek, és 2017 óta meghaladják az évi 100 milliárd forintot.

"A hazai filmipar kapacitásának bővítése versenyelőnyt biztosít a nemzetközi piaci környezetben, és elősegíti az állami támogatással készülő magyar produkciók kiszolgálását is, így a Filmintézet közfeladatú tevékenységének ellátását is új perspektívába helyezi" - összegezte Káel Csaba.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ Számomra az öregkor mindig tizenöt évvel több, mint amiben éppen vagyok."
Bernard M. Baruch
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ