Kedden kezdődik a 17. Busho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál
Dátum: 2021. agusztus 30., hétfő, 19:16

Kedden kezdődik a 17. Busho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelynek programját Budapesten és két vidéki városban vetítik.

Az ünnepélyes megnyitót augusztus 31-én este 19 órakor tartják az Olasz Kultúrintézet Verdi termében. Az eseményen fellép majd az Első Pesti Rackák zenekar Ferenczi György vezetésével, és levetítik a 2020-as esztendő díjazott alkotásait is - közölték a szervezők az MTI-vel.

A 4 fővárosi helyszín - a Puskin mozi, az Art+ Cinema, az Olasz Kultúrintézet és a Cervantes Intézet - mellett a teljes versenyprogramot Sopronban és Szegeden is bemutatják. A szeptember 5-ig tartó fesztiválon a tervek szerint mind a 93 benevezett magyar alkotást levetítik.

A rövidfilmes mustrára 63 országból csaknem ezer 30 percnél rövidebb alkotást neveztek a fikciós, animációs és kísérleti kategóriákban. A nevezéseket előválogató csapat dolgozta fel, és végül 71 rövidfilmet - 4 kísérleti, 16 animációs és 51 fikciós filmet - válogattak be a 15 órás versenyprogramba.

A nemzetközi zsűriben Eva Steegmayer, a FABW (Film Akademie Baden Württemberg) fesztivál koordinátora, a New York-i származású zenei rendező, DJ Mahogany, Géczy Dávid filmrendező-forgatókönyvíró, valamint Wolfgang Leis kapott helyet. A Diákzsűriben idén négy különböző egyetemet képvisel egy-egy hallgató. Tagjai Tőkés Anna (MOME), Várkonyi Fanni (METU), Antal Bálint (SZFE) és Sólyom Kristóf (ELTE).

A zsűri dönt a fesztivál 3 fődíjáról és 7 kategóriadíjáról, valamint a kétszer 500 ezer forintos különdíjról, amelyet a legjobb magyar animációs, illetve fikciós filmnek ítélnek majd oda - írták a közleményben.

A Busho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál megvalósítását a Nemzeti Filmintézet, a Nemzetközi Visegrádi Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Kreatív Európa Iroda, az Olasz Kultúrintézet, az Osztrák Kulturális Fórum, a Goethe Intézet, a Camoes Portugál Intézet, a Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség támogatta.

A fesztivál részletes programja a www.busho.hu oldalon elérhető.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Az ember nem lehet elég óvatos ellenségeinek megválogatásában."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ