Nulladik nappal kezdődik jövő héten a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Dátum: 2021. szeptember 15., szerda, 15:57

Versenyen kívüli magyar és külföldi alkotásokat bemutató nulladik nappal kezdődik szeptember 20-án Szegeden az operatőri munkát a középpontba helyező Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál - közölte Szabó Éva Andrea fesztiváligazgató.

A szakember a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az immár ötödik alkalommal megszervezett fesztiválra nagyon sok értékes alkotást neveztek, ezért a neves operatőrökből, rendezőkből álló válogató zsűri javaslatára a programot nulladik nappal bővítették, hogy az arra érdemes rövid-, kísérleti és nagyjátékfilmeket a nézők elé tudják tárni. A külföldi filmek többségét nem forgalmazzák Magyarországon, így egyszeri, kivételes alkalommal láthatók majd a szegedi Belvárosi moziban.

A fesztivál szeptember 21-i megnyitója előtt, a hagyományokhoz híven megkoszorúzzák Zsigmond Vilmos szülőházát, majd a Kövér Béla Bábszínház óriásbábos felvonulását követően a Belvárosi moziban bemutatják Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjét.

A fesztivál versenyprogramját mintegy 25 órányi vetítési időben nézheti meg a közönség. A műsoron 11 nagyjátékfilm szerepel, köztük Hajdu Szabolcs nagyvásznon még be nem mutatott Békeidő (operatőr: Bántó Csaba) és Felméri Cecília Spirál (operatőr: Réder György) című filmje, valamint a 2019-es fődíjas operatőr, Dobos Tamás által fényképezett macedón-belga-magyar koprodukció, a Fűzfa, Milcho Manchevski rendezése.

A rövidfilmek és a kísérleti filmek kategóriájában is rendkívül színvonalas művek kerültek a programba - hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

A fesztivál díjairól a Szabó Gábor operatőr vezette testület dönt, emellett kritikusok, diákok és az Ezüsthaj zsűri is értékeli a filmeket.

A kísérőprogramokról szólva Szabó Éva Andrea kiemelte, hogy vetíteni fogják a Fekete Dália című filmet, amelyért Zsigmond Vilmos Oscar-jelölést is kapott; a fesztivál idei életműdíjasa, Kardos Sándor mesterkurzust tart; és A bomlás virágai címmel a Hórusz Archívumból válogatott fotókiállítás nyílik a Fekete házban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak"
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ