Rendezői díjat kapott Bergendy Péter a Post Mortem című filmjéért Ravennában
Dátum: 2021. november 12., péntek, 8:50

Rangos elismerést kapott Bergendy Péter a Post Mortem című filmalkotásért a Ravennai Nightmare Filmfesztiválon, ahol a kritikusok zsűrije a legjobb rendező díjával tüntette ki a misztikus horrofilm rendezőjét - olvasható a Nemzeti Filmintézet (NFI) által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a horrorfilm fesztivált 19. alkalommal rendezték meg november első hetében Ravennában. A nemzetközi versenyprogramban a kritikusokból álló szakmai zsűri Bergendy Pétert tüntette ki a legjobb rendező díjával a Post Mortemért a hétvégén.

"A horrorfilm műfaja mindig remek lehetőséget kínál arra, hogy nagy történelmi pillanatokra reflektáljon, de ezzel sajnos ritkán élnek az alkotók. Csodás meglepetés, hogy a Post Mortem élt a lehetőséggel, és a zsánerfilmből metafora született" - idézi a közlemény a zsűri indoklását.

A magyar mozifilm már egy éve jelentős sikerekkel járja a nemzetközi filmfesztiválokat, mintegy 30 seregszemlére kapott meghívást, és Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Kanadában is több díjat nyert a legnépszerűbb zsánerfilm mustrákon.

Az első világháborút követő spanyolnátha járvány időszaka alatt játszódó kísértetfilm főszereplője Klem Viktor és Hais Fruzsina. Nyáron, az első Magyar Mozgókép Díjak zsűrije a legtöbb kategóriában (operatőr, vágó, látvány, maszk) a Post Mortem alkotóit díjazta.

A hazai mozikban országszerte látható a Post Mortem, mely a Szupermodern Stúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás és Köves Ábel.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás Magyarország hivatalos nevezettje a 2022-es Oscar-verseny nemzetközi film kategóriájában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„A bűvész nem varázsló, csak színész aki a varázsló szerepét játssza. A színészről sem szokták letépni az álszakállt!"
Rodolfó
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ