Magyar-szerb filmipari együttműködési megállapodást írtak alá
Dátum: 2021. december 1., szerda, 9:10

Kétoldalú filmipari, filmművészeti és audiovizuális együttműködési megállapodást írt alá Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Maja Gojkovic szerb miniszterelnök-helyettessel hétfőn Budapesten.

"Intenzív és eredményes tárgyalást folytattunk a kulturális kapcsolatok számos területéről. A szerb és magyar kultúra, történelem több ponton kapcsolódik össze, ezek megismertetése mindkét nép számára lényeges" - mondta Kásler Miklós a tárgyalást és az aláírást követően újságírók előtt.

Mint kiemelte, Magyarország és Szerbia egyaránt olyan ismeretekkel és kapacitásokkal rendelkezik a filmgyártás területén, amely jól hasznosítható mindkét ország számára. "Érintettük az elindított Hunyadi János-sorozatot, és Maja Gojkovic felajánlotta, hogy a belgrádi-nándorfehérvári vár falainál is készülhetnek jelenetek".

A magyar tárcavezető kiemelte, hogy szó volt az előadóművészeti kapcsolatokról, a színházak, a könnyű- és a komolyzene terén tevékenykedők együttműködéséről. Kifejtette, hogy lehetőség nyílik a Vajdaságban található műemlékek, régi kúriák, köztük a középkori aracsi pusztatemplom helyreállítására.

"Beszéltünk arról, miként tudjuk ápolni Magyarországon a szerb kultúra emlékeit, az egyházi épületeket. Belgrád és Zimony között felavattuk Hunyadi János mellszobrát, és szerb igény, hogy Budapesten állítsunk szobrot Nikola Tesla világhírű tudósnak" - sorolta Kásler Miklós.

Maja Gojkovic hangsúlyozta: példaképként tekintenek Magyarországra a filmipar területén, és számos közös alkotás jöhetne létre közös történelmükből. "A szerb filmintézet a közelmúltban tizenkét elveszettnek hitt magyar filmet fedezett fel, ezeket jelenleg másoljuk és hamarosan Magyarország rendelkezésére bocsátjuk".

Szó volt arról is, hogy január 13-án nyílik Újvidéken az Európa Kulturális Fővárosa 2022-es programsorozat. Maja Gojkovic e kérdésben megköszönte a magyar támogatást és jelezte, hogy Szerbia is hasonló hozzáállást tanúsít magyar városok pályázatai esetén.

"Az örökségvédelem területén nagy mértékben számítunk a magyar tapasztalatokra, és felvetettük, hogy az intenzív kulturális együttműködés a Vajdaságtól és Belgrádtól délre fekvő területekre is kiterjedjen, amennyiben ezt a járványhelyzet megengedi" - mondta végül Maja Gojkovic.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Egy kiadó felkért, hogy írjak könyvet a festészeti eljárásokról. Megírtam. Mialatt dolgoztam rajta, megtanultam festeni."
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ