Jankovics Marcell retrospektív vetítéssorozat júniusban a MOM moziban
Dátum: 2022. május 26., csütörtök, 13:47

Jankovics Marcell hét animációját láthatja a közönség június 2. és 7. között Budapesten a MOM Cinema ingyenes retrospektív vetítéssorozatában.

Jankovics Marcell, a nemzet művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező Az ember tragédiája, valamint az Ének a csodaszarvasról című animációi mellett két részben a Magyar népmeséket, a Fehérlófia és János vitéz című mesefilmeket láthatja a közönség. Naponta egy film szerepel a programban - tájékoztatta a Pannonia Entertainment Ltd. az MTI-t kedden.

Jankovics Marcell bár egyetemi néprajzi tanulmányokat - édesapja politikai meghurcolása miatt - nem végezhetett, egész életművében a magyar népművészetet kutatta, és azt próbálta átadni a közönségnek. Alkotásaiban az ősmagyar táltosmotívumtól a legkisebb fiú, valamint az égig érő, mennyet, földet, poklot összekötő világfa egyetemes toposzán át a magyarok őshazából Kárpát-medencébe való letelepedéséig sok témában közvetítette ma is érvényes tudását - írják a közleményben.

A filmre vett fázisrajzokat olyan irodalmi művek ihlették, mint Arany János balladái vagy a Rege a csodaszarvasról; Arany László népmese-átdolgozásai; Gaal György, Erdélyi János, Kriza János, Ipolyi Arnold, Berze Nagy János, Ortutay Gyula, Benedek Elek, Arany László, Móra Ferenc, Illyés Gyula népmesegyűjtései; valamint Madách Imre máig egyedülálló főműve, Az ember tragédiája - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Jobb elkárhozni, mint egyedül üdvözülni."
Henri-Frédéric Amiel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ