Elindult a nevezés a Faludi Nemzetközi Filmszemlére és Fotópályázatra
Dátum: 2022. július 28., csütörtök, 9:22

Elindult a nevezés a Faludi Nemzetközi Filmszemlére és Fotópályázatra, amelynek idei mottója az "Ajándék", és amelyre október 10-ig várják a pályamunkákat.

A szervezők hétfői közleménye szerint a szemlére az "Ajándék" témában korosztálytól és határoktól függetlenül lehet filmeket, illetve fotókat beküldeni. A versenyprogramba az előzsűri által válogatott munkák kerülnek be, a többi pályaművet információs vetítéseken mutatják be.

A szemlét november 16. és 19. között rendezik meg Budapesten, a Kultcaféban. A programot a zsűritagok filmjeinek vetítése és más szakmai rendezvények gazdagítják. A szemle minden eseménye ingyenesen látogatható.

Rövidfilmes kategóriákban maximum 30 perc hosszú kisjáték-, kísérleti-, animációs- vagy dokumentumfilmmel lehet pályázni. A televíziós dokumentumfilm kategóriában nevezett alkotások (magyar nyelven vagy a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült művek) maximális játékideje 60 perc lehet. Egy rendező vagy alkotóközösség legfeljebb két filmmel nevezhet.

Fotókat fotósorozat vagy önálló kép kategóriában várják a szervezők. Egy alkotó legfeljebb három, egymástól független fotós pályaművel jelentkezhet.

Nevezés és részletek a filmszemle honlapján érhetők el.

A Faludi Nemzetközi Filmszemle a magyar jezsuita rendtartomány által huszonöt éve létrehozott filmszakmai rendezvény, melyhez 14. éve fotópályázat is társul. A tavaly több mint 350 film és 110 fotós pályamű közül kerültek ki a nyertesek. 2021-ben a világ 48 országából neveztek: a magyarok után a spanyol, orosz, iráni és indiai alkotók képviseltették magukat a legnagyobb számban - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„Könnyebb az emberiséget szeretni, mint az embert."
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ