Különleges, reformkori díszletvárosban készül a Most vagy soha! című történelmi kalandfilm
Dátum: 2022. agusztus 29., hétfő, 15:21

Különleges, a reformkori Pest-Buda emblematikus helyszíneit felelevenítő fóti díszletvárosban készül a Most vagy soha! című, a márciusi ifjak sorsfordító napját bemutató történelmi kalandfilm több kiemelkedő, többek között a korabeli Helytartótanácsnál, a Landerer-nyomdánál, a dunai hajóhídnál, valamint a Pilvax kávéháznál történő jelenete is.

A fóti stúdióban tartott csütörtöki sajtóeseményen Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy Budapest és a vidéki helyszínek is egyre jobban bekapcsolódnak a nemzetközi filmgyártásba, mind több produkció szeretne ezeken a helyszíneken forgatni.

Budapest London után Európa második legnagyobb filmgyártó bázisává nőtte ki magát, ezt a piaci pozíciót pedig a fóti filmstúdió teljes rekonstrukciója és új stúdiók építése által lehet megtartani, ezért Fóton nagyívű beruházások kezdődtek el. A most felépült díszletváros iránt már most jelentős az érdeklődés - tette hozzá Káel Csaba.

Rákay Philip, a Most vagy soha! producere kiemelte: a várhatóan több mint két óra hosszú filmben a történelmi tények mellett sok fikció is lesz, a produkciót átszövi a kaland, a pátosz és a humor is. A márciusi ifjak karakterei a filmben kellőképpen árnyaltan jelennek meg.

Mint felidézte, a fóti díszletváros márciustól négy hónapon keresztül épült. A homlokzati elemek acélszerkezetre épültek, így várhatóan hosszú évtizedekig tartósak maradnak és a jövőben több produkció forgatási helyszínéül szolgálhatnak. A film többi jelenetét Budapesten, Sopronban, Komáromban és Esztergomban vették fel.

A közönségfilm célja, hogy a nézők számára átélhetővé válhasson, hogy milyen lehetett 1848. március 15-én fiatalnak, forradalmárnak, egy szent ügyet támogatónak lenni - mondta Lóth Balázs, a Most vagy soha! rendezője. Hozzátette, hogy a film több mint 100 szereplővel, a legnagyobb jelenetekben több mint 500 statisztával és több kaszkadőrrel is készül. A forgatás szeptemberben fejeződik be, a produkció utómunkái várhatóan további egy évet vesznek igénybe.

A történelmi kalandfilmben Petőfi Sándort Berettyán Nándor, míg a lánglelkű költő feleségét, Szendrey Júliát Mosolygó Sára formálja meg. Jókai Mórt Koltai-Nagy Balázs; Vasvári Pált Fehér Tibor; Irinyi Józsefet Ertl Zsombor; Bulyovszky Gyulát pedig Molnár Gusztáv alakítja. A filmben szerepet kap többek között Horváth Lajos Ottó, Lukács Sándor, valamint Szerednyey Béla is.

Az díszletkomplexum a forgatást követően a Nemzeti Filmintézet tulajdonába kerül. A multifunkciós, könnyen alakítható új díszletegyüttest - ahogy a 1980-as évek óta szinte folyamatos használatban lévő középkori városdíszletet is - további produkciók is használhatják majd Fóton.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ A probléma csak ennyi: művész tudsz-e maradni, miközben felnőtté válsz, mert minden gyermek művész."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ