Velencei Filmfesztivál - Grosan Cristina független rendezői díjat kapott
Dátum: 2022. szeptember 13., kedd, 11:06

A 40 év alatti női filmeseket elismerő független rendezői díjat kapott Velencében Grosan Cristina, akinek Hétköznapi kudarcok című filmjét a Velencei Filmfesztivál független kísérőrendezvényén, a Giornate degli Autori programban mutatták be.

A cseh-magyar-szlovák-olasz koprodukcióban, mások mellett a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült játékfilmet kilenc további produkcióval együtt hívták meg a Giornate degli Autori programba, amelyet a cannes-i Rendezők két hete program mintájára hoztak létre Velencében.

A Velencei Filmfesztivál honlapja szerint Grosan Cristina a svéd Isabella Carbonell-lel együtt kapta meg az Autrici Under 40 (40 év alatti női alkotók) elnevezésű díjat a legjobb rendező kategóriában. Az elismerést a Venezia a Napoli. Il cinema esteso elnevezésű nemzetközi filmszemle hozta létre a 2020-ban 42 évesen elhunyt rendezőnő, Valentina Pedicini emlékére. A szemle honlapja szerint a díjazottak a Velencei Filmfesztivál hivatalos programjának Orizzonti (Horizontok) és Orizzonti Extra (Horizontok Extra) válogatásából, valamint két független kísérőrendezvény, a Giornate degli Autori (Szerzői napok) és a Settimana Internazionale della Critica (Filmkritikusok Nemzetközi Hete) programjából kerülhetnek ki.

A Venezia a Napoli Facebook-oldalán olvasható indoklás szerint a díjat többek között az ambiciózus perspektívájú film frissességéért és a fiatal szakemberek - köztük számos női alkotó - bevonásáért ítélték Grosan Cristinának.

Az alkotók MTI-hez eljuttatott közleménye kiemeli, hogy a díjat először kapta meg magyar filmes.

"Nemzetközi közönség előtt megméretkezni hatalmas kiváltság, ugyanakkor hihetetlen izgalom is a számomra. Mindig ott motoszkál a kérdés a magamfajta rendező fejében, hogy a mi kelet-európai nézőpontunkra, történeteinkre hogyan rezonál és mennyire nyitott a nagyvilág" - idézi a közlemény Grosan Cristinát, aki szerint számára és alkotótársai számára ezért is fontos visszajelzés ez a díj.

A Hétköznapi kudarcokat, amelyben Kerekes Vica is játszik, Grosan Cristina nagyrészt cseh színészekkel forgatta. A filmben megmagyarázhatatlan természeti jelenség zavarja meg három nő átlagosnak induló napját, de a káosz közepette megpróbálják átvészelni a napot, és megtalálni helyüket a világban.

A Hétköznapi kudarcok forgatókönyvírója Klára Vlasáková, operatőre Győri Márk, vágója Meller Anna. A film magyar gyártója a Laokoon Filmgroup volt, producerei pedig Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor.

A Hétköznapi kudarcokat szeptember 17-én, záró filmjeként mutatja be a miskolci CineFest. A Vertigo Media forgalmazásában október 27-től látható a magyar mozikban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„A gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."
Edmund Burke
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ