Díjnyertes filmekkel, új magyar alkotásokkal és egy felújított klasszikussal érkezik az art mozik napja
Dátum: 2022. november 9., szerda, 11:49

Díjnyertes filmekkel, új magyar alkotásokkal és egy felújított klasszikussal várja a közönséget az Európai Art Mozi Nap, amelyet vasárnap a kontinens több száz mozijában, köztük 28 magyarországi art moziban rendeznek meg.

A hazai programot három új magyar film mellett a cannes-i, a berlini, a velencei és a Karlovy Vary-i fesztivál díjnyertes európai alkotásai színesítik, és műsorra tűzik David Lynch Oscar-jelölt klasszikusát, Az elefántember című filmet is - olvasható az Art-Mozi Egyesület MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, az európai filmek és art mozik ünnepén a kontinens több száz művész mozijában lesznek vetítések, közönségtalálkozók és további programok egyazon napon. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított, az idén hetedik alkalommal megvalósuló nemzetközi moziesemény célja, hogy felhívja a figyelmet az art mozi mint kulturális és közösségi tér fontosságára és az európai filmművészet sokszínűségére.

Magyarországon 28 mozi vesz részt a programban, amely az Art-Mozi Egyesület szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg, együttműködésben a hazai artfilm-forgalmazókkal.

A résztvevő mozik - 7 budapesti és 21 vidéki filmszínház - ezen a napon speciális filmkínálattal, fesztiváldíjas európai koprodukciók és új magyar filmek premier előtti vetítéseivel várják a közönséget.

Premier előtt látható az ikerpárt alakító Stork Natasa New York-ban díjat nyert főszereplésével a Veszélyes lehet a fagyi, Szilágyi Fanni romantikus dráma-vígjátéka, Kárpáti György Mór gyászfeldolgozást középpontba állító, egy gimnáziumi drámatáborban játszódó filmje, a Jövő nyár és Petrovics Eszter Kodály-filmtrilógiájának második része, A mi Kodályunk 2. - Psalmus Hungaricus című zenés dokumentumfilm.

Egy tavalyi sikerfilm előtt is tisztelegnek a szervezők: az Európai Art Mozi Nap keretében adják át az Art-Mozi Egyesület filmdíját, amelyet az idén Kis Hajni Külön falka című alkotása nyert el.

Láthatók lesznek nemzetközi filmfesztiválok díjnyertes alkotásai is. Vetítik a Berlinben a legjobb filmnek járó Arany Medvét elnyerő, egy kis katalán faluban játszódó családi drámát, az Alcarrás című filmet és a Cannes-ban a zsűri díjával jutalmazott, két fiatal férfi évtizedes barátságát nyomon követő Nyolc hegy című alkotást. Látható lesz Karlovy Vary fődíjasa, a Szerbiába visszatoloncolt ghánai menekült pár kálváriáját bemutató Mennem kell, valamint a Velencében és a miskolci Cinefesten a zsűri különdíjával elismert, meditatív hangulatú olasz filmdráma, A barlang is.

Bekerült a programba a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában debütált Isten földje, egy dán misszionárius története, aki a 19. században Izlandra utazik, ám a zord vidék nemcsak terveit, de világképét és vallását is próbára teszi. A fiatal generációnak szóló programként egy német családi kalandfilmet is vetítenek: A kis Winnetou-ban Karl May indián hősének gyerekkorát ismerhetik meg a néző.

Az idén is szerepel a programban egy felújított filmklasszikus: David Lynch 8 Oscar-díjra jelölt filmdrámája, az igaz történet alapján készült Az elefántember, amelyet a bemutató 40. évfordulója alkalmából teljes körűen restauráltak.

A 7. Európai Art Mozi Nap részletes magyarországi programja és az egyes filmek vetítési időpontjai az www.artmoziegyesulet.hu oldalon olvashatók.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ Ha regényt akarok olvasni, írok egyet."
Benjamin Disraeli
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ